Bokor József (szerk.): Az anyanyelv a kétnyelvűségben - A Maribori Magyar Intézet kiadványai (Lendva - Maribor, 1999)
Kétnyelvűség és anyanyelvűség
területnek a gazdasági szerkezetében betöltött szerepét is jelezhette. így a magyarság pl. inkább nagyállattartó volt, a román, a keleti szláv népesség inkább hegyi pásztor juhász, a vándor iparosok az északi és nyugati szlávok közül kerültek ki, a bányászatot a németek honosították meg stb. Összességében tehát ez a terület biztosította minden tekintetben a közvetítést Európa nyugati, északi, keleti és déli területei között. A történelmi kép teljességéhez azonban hozzátartozik az is, hogy két időszakban, először az Ázsiából és Afrikából elönyomuló oszmán birodalom a 16-17. században, majd a második világháború után a szovjet-orosz hegemónia nyugatra tolódása miatt e Belső-Európa politikai határa is nyugatabbra került, valójában a Kárpát-medencére tolódott el. Feltehetően ez a tény segített meghonosítani a Kelet- Közép-Európa elnevezést. Mint ahogy azonban a középkorban politikailag is középponti helyet foglalt el a térség a nagyobb befolyással rendelkező államterületek között, úgy az újabb fejlődés is visszaadhatja e sajátos földrajzi egység központi és közvetítő jellegét. Mint azt korábban jeleztük, a leirt terület nemcsak földrajzi és politikai értelemben közepe a kontinensnek, hanem népek és népcsaládok, kis nemzetek sora kapcsolódik itt egymáshoz. Nyugatról a németek révén a germán, északról, északkeletről, délről, délnyugatról a szláv, délnyugatról és délkeletről az újlatin népek nyelvterülete nyúlik ide, és köztük különleges színként egy nem indoeurópai nép, a magyarság helyezkedik el. Belső-Európa sajátos földrajzi és politikai-történelmi régiói alapján a korábban homogénebbnek tekinthető szláv népcsoportok is önálló kultúrájú és nyelvű kisebb népekké, múlt századi fogalmat használva nemzetekké alakultak. Számbavételük több nehézségbe is ütközik. Ha azt nem is tekintjük, hogy a 20. század népszámlálásait a politikusok gyakran igyekeztek a pillanatnyi érdekek szerint manipulálni, vagy valós vagy feltételezett politikai nyomásra maguk az adatszolgáltatók titkolták el igazi hovatartozásukat, a megítélést nehezítette a különböző népességek állandó mozgása, keveredése. Dr. Rónai András (i. m. 100.) az 1930 körüli népeségösszeírások adatainak feldolgozása kapcsán írja: “A nemzetiségi hovatartozást Közép-Európában nehéz megállapítani, mert igen erős a nemzetiségek keveredése s mert igen sok nyelvben és származásban közel rokon népelemet találunk itt. A legtöbb állam azért nemzetiségi statisztikáját az anyanyelv alapján veszi fel. Az anyanyelv a lakosok legnagyobb részénél kétségtelenül megállapítható, csak a több nyelvet egyformán jól beszélőknél lehet kétség afelől, hogy melyik az anyanyelvűk. Több nyelvet jól azonban a lakosságnak legfeljebb 1-2 %-a beszél." A megállapításból két tanulság is kínálkozik. Az egyik, hogy e térségben a nemzeti hovatartozás legfőbb mércéjéül miért a nyelvet tekintik. A másik kissé meglepő, hogy korábban, legalábbis 1930-ig a magas szintű két- vagy többnyelvűség egyáltalán nem volt tömegesen jellemző a térség közösségeit alkotó egyénekre. Az ún. kisebbségek tekintetében nem volt követelmény, ha saját tömböt alkotott akár egy kisebb területen, hogy az adott állam vagy államrész többségi nyelvét magas fokon beszéljék, vagy ha politikailag követelmény volt is, az nem valósult meg. A továbbiakban nem tanulság nélküli, ha egyenként számba vesszük a térség nyelvi nemzeteit. (Ez utóbbi terminusnak ne tulajdonítsanak különösebb jelentőséget! Most csupán a gyakorlati megkülönböztetésre használom.) Az orosz, az ukrán, a német, részben a lengyel és az olasz összefüggő nyelvterület csak határzónájával ér be Közép-Európába, ezért az itt képviselt népességével nem nő az egyébként közepes lélekszámú (tehát a 10 millió főt meghaladó) románok és magyarok fölé. A térség nyelvi nemzeteinek zöme ún. kis nyelvnek mondható, azaz nem éri el a 10 milliót. Ezek a csehek, a szerbek, a bolgárok, a horvátok, a szlovákok, a szlovének. Félig-meddig ide sorolhatók az albánok, részben a macedónok, a törökök. Sajátos helyzetük miatt bizonytalanul bár, de meg kell emlitenünk a cigányokat. A térség államai között egy sincs, amelyben legalább néhány település erejéig ne lenne olyan tömb, ahol az ún. hivatalos nemzeti kisebbség lélekszáma meghaladja az 50 %-ot. Nem ritka azonban az olyan 14
