Kovács Attila (szerk.): Hova megyünk, bajtársak? - Világnak! Szlovénia és az '56-os magyar menekültek (Ljubljana - Lendva, 2016)
Göncz László: Segítették a menekülteket
ményei lennének”, másrészt már a szovjet hadsereg előrelátott, a vezetőség részéről elfogadott magyarországi kivonulása miatt a szovjet haderő vezető köreiben elégedetlenség tört ki. Hogy a szovjet haderő ténylegesen nem hajtotta végre az említett határozatot, és nem vonultak ki Magyarországról, arról az idézett jegyzőkönyvben nincs említés. A kialakult helyzet miatt a szovjet vezetés a katonai beavatkozás mellett döntött, és annak megkezdésével és jellegével kapcsolatosan kérték ki, a jegyzőkönyv szerint, az említett találkozáson a jugoszláv pártvezetés véleményét. Titoék azt javasolták nekik, hogy Nagy Imre kormánya helyett alakítsanak új kormányt. A szovjetek az általuk támogatott magyar kormány élére eredetileg Münnich Ferencet gondolták állítani, azonban - az idézett jegyzőkönyv szerint - jugoszláv javaslatra döntöttek Kádár János mellett. Elfogadták azt a jugoszláv javaslatot is, hogy az új magyar kormányt „forradalmi munkás-paraszt kormánynak” nevezzék. Egyetértés volt a két küldöttség között abban is, hogy a korábbi években Magyarországon és a többi kelet-európai országban a Sztálin nevével fémjelzett szovjet pártvezetés számos hibát követtett el, különös hangsúllyal a kényszermunkatáborok alkalmazására.2 Titoék tehát alátámasztották a Kádár-kormány megalakítását, a katonai beavatkozáshoz pedig, a JKP KB jegyzőkönyve szerint, nem járultak hozzá, mivel arról feltehetően nem is kérték ki a véleményüket. Ennek valóságtartalmával kapcsolatosan jogosan merülhetnek fel kételyek, hiszen feltételezhető, hogy elsősorban a „jóváhagyás”, a katonai beavatkozással való egyetértés miatt kértek Hruscsovék azonnali hatállyal fogadást a jugoszláv vezetőknél, azonban arra vonatkozóan Tito mást állított a jegyzőkönyvben. A jugoszláv pártvezetésnek azonban egyértelmű álláspontja volt, hogy a magyarországi események, valamint az azzal szembeni fellépés semmiképpen ne nyújtson lehetőséget a „sztálini vonal” visszatérésnek, hanem - az új szovjet szerepvállalással és intézkedésekkel - a „hruscsovi vonal” erősödjön.3 Az utóbbi viszonyulás érthetőnek tűnik, tekintettel a korábbi jugo szláv-szovjet (Tito-Sztálin) ellentétre. A szovjet vezetők látogatásának konkrét tartalmáról akkoriban a délszláv állam lakosainak nem volt, nem lehetett tudomása, ami a mai magyar-szlovén államhatár mentére is érvényes. Az ellenkező esetben bizonyára nagyobb ellenszenv érződött volna a jugoszláv vezetés iránt, amire azonban a visszaemlékezők beszámolói nem utalnak. Alsólendva környékén és az Őrségben, az illetékes pártszervezetek és tisztségviselők közvetlen vagy közvetett, általában tendenciózus magyarázatai mellett, az emberek csak arról szerez(het)-2 A brioni találkozóról lásd még: Mičunovič Veljko: Tito követe voltam. 3 SI AS 1551, AJ 507-ZKJ: tehnična enota 100. Zapisnik seje IK CK ZKJ - 6. 11. 1956, Ljubljana. 129-130. 68
