Székely András Bertalan (szerk.): A muravidéki és rábavidéki kortárs szlovén irodalom antológiája (Budapest - Szentgotthárd, 2006)
Székely András Bertalan: A szerkesztő előszava
kormányzati és szponzori támogatási kérelmeink is mindkét országban sikerrel jártak, megteremtődtek az anyagi feltételei a kötet közzétételének. Az elmúlt fél évben - az internet adta modern technika segítségével - szinte napi kapcsolatban állhatott a szerkesztő a műfordítóval, az eredetileg átadott fordításanyag, újabb s újabb darabokkal, a terjedelmének többszörösére gyarapodott, a kölcsönös konzultációk nyomán alakulhatott folyamatosan a könyv szerkezete. Szíjártó Imre, aki a magyarországi irodalomtörténészek közül talán a legjobban ismeri e régió szlovén irodalmát, egy 2002. évi dolgozatában írta le a következőket: „A mai Muravidék eínikai-nyelvi-kulturális arculatát a folyamatos érintkezések és elvándorlások mellett három nagyobb - gazdasági és politikai indíttatású - lakosságcsere is alakította, ami a politikai-geográfiai keretek bizonytalanságán túl az átmenetiség állandósult érzését váltja ki a szerzőkből (■■■JA területnek a Szerb - Horvát - Szlovén Szgrb-Horvát-Szlovén Királysághoz va^ csatolása után kettős folyamatról beszélhetünk: jelen vannak egyrészt a muravidéki irodalmi nyelvű szövegek - a helyi tudat mellett ez a nyelv a muravidéki identitás legkorábban kiformálódó és máig egyik legerősebb összetevője -, másrészt egyre erősebb a törekvés az egységesülő szlovén irodalmi nyelvi testhez va^ csatlakozáshoz (■ ■ ■) A szlovén nyelvterület keleti részén élő íróknak tehát azgal kellett szembenézniük, hogy a nyelv, amit ők használnak, és az a kultúra, amit ők képviselnek, nem kerülhet be az irodalom fősodrába, mert a szellemi központból nézve a vidékiség a provincializmus, a másodrendűségjegyeit viseli. Az irodalmi nyelv és a nyelvjárás közötti normatív határ eltüntetéséért éppen azok az írók tettek egyébként a legtöbbet az 1980-as évektől kezdve, akik irodalmi nyelven írták első műveiket, és így kerültek be a szlovén kánonba. Ezek az írók párhuzamosan alkotnak prlek vagy muravidéki nyelvjárásban és irodalmi nyelven, de elfogadottságuk feltétele az volt, hogy nevet (és díjakat) szereztek irodalmi nyelven született műveikkel. ” Ehhez csak annyit tudunk hozzátenni, hogy a muravidéki nyelvjárás egyik változatát jelentő rábavidéki szlovén és az irodalmi nyelv párhuzamossága a magyarországi szlovén írásbeliségben meg a tömegtájékoztatás különböző színterein is jól megfigyelhető. A szerkesztő - aki kisebbségkutatóként, művelődésszociológusként immár közel negyedszázada tanulmányozza a határ két oldalán élő kisebbségi közösségeket, így elkötelezett híve a szlovén-magyar sorsközösségnek - maga is rácsodálkozott, milyen kincseket, értékeket rejt ennek a régiónak az élő irodalma. Többüknek az írásait töredékesen ismerte, de így együtt sokkal többet elárulnak a velünk, magyarokkal együtt lélegző, tőlünk szinte karnyújtásnyira lévő emberek gondolkodásából, erkölcsi értékeiből, a sajátos és az egyetemes szintéziséről. A teljesség igénye nélkül katartikus élményt jelentettek a számomra például Tine Mlinaric Ady szimbolizmusára emlékeztető, fekete-arany hangulatú, szecessziós versei, tele érzésekkel, érzékiséggel, a félig magyar Millász Mária szépségtől, emberségtől, hittől sugárzó lírája, Teri Eainsček hamisítatlan muravidéki hangulatú, a természetben, a tájban, a népben gyökerező, pannon prózája és költeményei, Ernest Rufic kozmikus mihőbe helyezett, pozitív versciklusa az élet értelméről, vagy magyar tematikájú, olvasmányos regényrészlete. Apropó, regény: a szerkesztés vége felé jelent meg az első rábavidéki regény, így nem hiányozhattak válogatásunkból Mukics Ferenc Garabonciásának fejezetei, amelyekben megítélésem szerint hitelesen megelevenedik e néptöredék elmúlt hat-hét évtizedének története, anekdotázó, ám drámaiságtól sem mentes 6
