Székely András Bertalan (szerk.): A muravidéki és rábavidéki kortárs szlovén irodalom antológiája (Budapest - Szentgotthárd, 2006)
Versek - Titan, Robert Felix
A2tán valahogy mégiscsak belenyugszol, hogy a világ csak annyira használ téged, amennyire te használod őt, hogy sosem nőjél túl rajta, hogy magadat nőjed át a világ dolgain, hogy enyhe mosolyoddal és lehajtott tekinteteddel, a végrehajtás végzésével hagyd el tested lakását. Emlékszel-e még arra feszültségre és erőlködésre, amely igaz volt, bámultad a hullámokat, bennük feloldódott mindaz a hajsza, amely idővel vérré és vizeletté vált? és olyan voltál, mint egy épület, amelyből a csődeljárás után kiköltözik a lélek, mint az épület, amely teli van mindennel, szorongással, dadogással és reménnyel, gorombasággal, hízelgéssel, közelséggel az elrejtett sarokban, szövetséggel és széthúzással, de végül is üres, üres -mintha mindez azért lenne annyira szép, mert ugyanannyira banális is, így egészen tökéletes: a bőségből a csontváz örökkévalóságába, a test végességében. 47
