Székely András Bertalan (szerk.): A muravidéki és rábavidéki kortárs szlovén irodalom antológiája (Budapest - Szentgotthárd, 2006)

Versek - Titan, Robert Felix

Aztán hirtelen. Semmi megrázó. Csak a bőrű egy patakon, amelyhez újra visszatérsz, ahol magányosan a fiatalság berkeiben elbújva látsz egy fiút, ahogy csodálkozó tekintettel figyel egy kislányra, és kezével halakat fogdos, és pálcákkal kizavarja a rákokat a rejtekhelyükről -csak az emlékezet bőrűje, mint acélhárfa ránehezedik a folyóra, és benövi a patak zavaros medrét, és ott fenn a hídon - bőrű a folyón -, a patakon s véleüenül a mitrovicai franciák a torlaszok között, spanyol-lovasok és a szögesdrótok. Általában nem rossz felnézni, csak

még ijedten nézel a túloldalra, azokra a fiúkra és lányokra, akik játszanak a víz örvényében, ne szemétkedj, csak a túloldalra figyelj a franciák közé, másféle akadályok előtt állnak a spanyol-lovasok és a szögesdrótok és azokkal a tízszer hetes felülettel a Tiltott területen, feltüntetve az ajtók fölött a háttér helyiségben, aztán semmi, egy perc nélkül megint semmi. És aztán naponta, éveken keresztül a Tiltott területek mellett.

Addig, míg nem lépsz a területre. Amíg nem mondod, talán egyszer mégis betekintenék, ártani úgysem árthatok senkinek, lehet, hogy egy pillanatra kezeimmel eljuthatok az agyam tekervényéig, lapátszerű ütésekkel eljuthatok akár a véred által önmagunkhoz.

És aztán - semmi, újra semmi. Csak összerezzensz és elesel, a véred által, mint a kristályok az üveglapban, elterjesztik az angyalok zenéit, virágok! virágok! virágok! és a csontvelőn keresztül, mint a szemek zavaros vízesései, elterjednek az angyalok zenéi, kések! kések! kések! - és azután újra semmi, az eldőlt égbolt abszolút kiszívása. Amikor megrendültén kimászol a tegnapi eső sáros tócsáiból, amelyben egy percre megpihentél, a kéz legyintésével, hogy feloldjad magadban a hangya-gondolatokat, hogy az éghajlat emberei tízszer hetes területen kegyedenül a neon-hálók szétzilált tükörfényeit vetítik, egy elhagyatott ország groteszk árnyékait, ahol a bibék virágjaiban kinőnek a kések - és nincsen különbség! nincsen különbség! -, és akkor úgy tűnik, hogy a dadogó patetikusságoddal nem leszel többé ott! Nem leszel ott! Valahogy magadba fojtva mondanád. Miért nem szabad valamelyik délután tájékozódni a tilos területről? És nem volt a kérdés megválaszolva. És mindezt egy bütykös karó ütésével éreztették a bordáim alatt, természetesen ez az egyedüli válasz, amit a te vizenyős tested még elvisel.

45