Székely András Bertalan (szerk.): A muravidéki és rábavidéki kortárs szlovén irodalom antológiája (Budapest - Szentgotthárd, 2006)
Versek - Huzjan, Štefan
A fekete zászlók a magasban lengnek. A lelkek nyugtalanok, apokaliptikus időket élünk. A napot elfedik a laboratórium gomolyfelhői. Küszöbünkön a pokol. A hiénák lesben állnak. Pénzt, aranyat, valutát keresnek... Stampedo a zöld határon. A gyengéd, kedves, drága, csodálatos szűz torzszülöttel ajándékozta meg a kedvesét. És az aranygyűrűjét a szemétbe dobta. Hullatta a könnyeit, hullatta sokáig érte... Amikor melegséget érzett az ágyékában, már nem sírt többé utána. Az ösztönöket a fellegekbe küldte, a gyengédséget a felhők közé helyezte el. A test elindul a csendbe, az álmok világába... Amikor a hegedűm húrjain játszottam... Amikor hazug románcokat küldtem a fülükbe... A lelkek sóhajtoztak, szenvedélyesen szerettek... Amikor Orsolya eltáncolt a Ljubljanica fölött, Prešeren akkor részeg volt. Amikor Orsolyám táncolt nekem, én is ittas voltam. A sötét láthatáron sziszegnek a villámok. A tenger háborgó habjai a sziklákhoz csapódnak. A szél szétzilálja a magas cédrusokat. A légörvényben táncol a szemét. A régi lámpa alatt a vörösbortól részegül el a test és a lélek. A test megrészegül, a lélek viharvetté válik. Égi szimfónia, pokoli tivornya. 41
