Székely András Bertalan (szerk.): A muravidéki és rábavidéki kortárs szlovén irodalom antológiája (Budapest - Szentgotthárd, 2006)
Just, Franci: A kortárs szlovén irodalom a Muravidéken és a Rábavidéken
anyaországban (Aurora Australis, 1990; Veku bukev, 1995). A hazaszeretetet kifejező verseiben a viszonyát két irányban határozza meg, először a régi/első hazája (a Muravidék), másodszor az új/második hazája (Ausztrália) irányában. A második hazájához való viszonyát, identitását tényként fogadja el, ezért a költői „arca” inkább az első, a régi haza körvonalaiban rajzolódik ki, illetve annak tisztázásában és viszonyrendszerében érvényesül. Ez a viszony dinamikus, van, amikor a végsőkig feszült, megtelik fájdalommal és bűntudattal, összekötve visszaköltözésekkel és távozásokkal. Az első verseskötete megnyugvással zárul: az elsődleges haza megmarad neki alapként, ő pedig megelégedést érez, hogy egyesülhet vele, és így a hazájával kapcsolatos viszonyában minden megbocsátható. Ezzel a tudattal építi fel a következő verseskötetében kettős honosságának (identitásának) a gondolatát is. Elfogadja („Akarom. Kinőni ott. Felnőni... Nőni itt, kinőni ott, / emlékezni a rétek és a termőföldek bőségére / a felhalmozódott vágyak dombjára, az álmok síkságára, / az útra, amely onnét gőzölög / a világ tehetetlen kettősségére”), habár nem keserűség nélkül, mert a felismerések nem hoznak megoldásokat, de az elvárt melegséget sem, inkább az ellenkezőjét: „Nem panaszkodom: két mélységbe fagytam bele.” A léthelyzetét és hazája meghatározását úgy jellemzi, mint örökös közteslétet és vándorlást. Žohar költészetében a haza témaköre, a saját kettősségével, oly szorosan beleszövődik a létről szóló vallomásaiba, hogy az emberi lét sok ellenkező pólusával az általános emberi kifeszítettség (keresztre feszítettség) metaforájává nő. 9. A kortárs tájnyelvi irodalom a Muravidéken és a Rábavidéken A 90-es években a szlovén irodalom részét képezték azok a művek is, amelyek nyelvjárásban íródtak. Olyan jelenségről van szó, ami már a horvátoknál és az olaszoknál régebben megtörtént. Az egzisztenciális gyökerek (a nyelv az egyik közülük) posztmodem keresése, az ember pszichodinamikus egyediségének, eredetiségének a keresése, az identitás keresése stb. - amely alapján a teoretikusok magyarázzák a tájnyelvi irodalom kialakulását - vezérelte azokat az írókat, akik a muravidéki nyelvjárásban akarnak megnyilvánulni. Kreslin Vlado zenész, Vincetič Milan és Lainšček Feri nagymértékben hozzájárultak a muravidéki nyelvjárás felélénkítéséhez. Kreslin rockzenéjébe a 90-es években sok muravidéki néprajzi elemet szőtt bele, a szövegeibe is belevitte a muravidéki tájnyelvet, és ezzel teljes mértékben elnyerte a szlovén közönség tetszését. Vincetič és Lainšček pedig a rábavidékiek számára számos versüket és rövid elbeszélésüket a muravidéki nyelvjárás rábavidéki változatában írták át. A fiatal alkotók is elkezdtek érdeklődni a nyelvjárás iránt. A Gorički noži (Őrségi kések) elnevezésű irodalmi csoportot érdekelte leginkább ez az írásmód. A csoporthoz tartoznak Pintarič Branko, Flajdinjak Jožef, Ficko Slavko és Mihalič Edvard. Ezek az írók már középiskolás diákként érdeklődtek a tájnyelvi kísérletezés iránt, és ebben a nyelvváltozatban írták meg szerelemes, halál- és lázadás-verseiket, társadalmi szatíráikat és kritikáikat. Ezt folytatták a 90-es években is, majd 2000-ben közösen adták ki verseskötetüket Korina naših temnih sanj (Sötét álmaink virága) címmel. 34
