Székely András Bertalan (szerk.): A muravidéki és rábavidéki kortárs szlovén irodalom antológiája (Budapest - Szentgotthárd, 2006)
Just, Franci: A kortárs szlovén irodalom a Muravidéken és a Rábavidéken
Huzjan Zdenko (1948) festőművész költészetét úgy is értelmezhetjük, mint képzőművészetének kiegészítő részét, vagy mint hozzáadást a művész pályájához. Költészetének a lényegét a törékenység, az emberi lét múlékonysága határozza meg. A Mačuhice (Barka) című verseskötetében a természet öleléséből meríti a témáját, ahova a költő menekül. A természethez való fordulás már számos más költőt is megihletett, pl. az impresszionistákat, a lamartin-i romantikusokat és a rousseau-i preromantikusokat, de azt megelőzően az ókori kínaiakat és a japán költőket is, akiknek a jellegzetes haikuikért lelkesedtek a szlovén költők a 90-es években, és így fejlődött ki ez az irányzat a szlovén költészetben. Huzjan rövid és tömör költői formáira is jellemző a haiku forma, erre utalnak a cím nélküli „macuhicá”-i („barkái”), amelyek, posztmodem ihletéssel, ennek a tiszteletreméltó versformának a változatai. A természet imádata mellett a megfáradt, megsebzett lírai szubjektumnak a másik menedékhelye a szerelem: ez az életérzés mégis hoz valami változást és megismételhetetlenséget a posztmodem életérzéssel szemben, annak ellenére, hogy már mindent elmondtak róla, csak az ismétlődik az ember életében („a görbék ki vannak egyenesítve / de a te fehér melleid, kedvesem, még ringatóznak”). De még ezek is a kegyetlen elmúlásnak vannak kitéve, mint ahogy ezt a Solea krema (Solea krém) című verseskötetéből is kiolvashatjuk. Ezek a versek az emberi intimitás csendéletei, amelyben a lírai szubjektum a nők megfigyelője, érzelmeik és gondolkodásuk, valamint egzisztenciális megnyilvánulásaiknak a „kommentátora”. Keserű tudattal kíséri mindezt, hogy az élet szárnyainak apró rezzenései ellen hullámzik az elmúlás szele; a Solea krém végül is hidratálhatja és felfrissítheti a bőrt, de nem akadályozhatja meg az öregedését. Mlinarič Tinét (1955) a környezete ismert természetvédőnek és a Mura folyó kulturális öröksége ápolójának tartja, a nemzeti és kulturális térségben pedig költőként és esszéíróként tisztelik. A Ranljiva reka (A megsebezett folyó, 1996) című esszékötete költői reflexiókat tartalmaz a Mura folyóról és a hozzá kötődő néprajzi, kulturális, gazdasági és műszaki hagyományokról. A szerző az aranyásók régi szokásait eleveníti fel a költészetében, azokat az embereket idézi fel, akik a Mura partját erősítették, hogy megakadályozzák a folyó kiöntését. Második esszékötete Beli možje (Fehér emberek, 2000) címmel jelent meg, amelyben a szerző a murai molnárok hagyományos munkáját eleveníti fel. Korai költészetének tematikus magva az anyagi és szellemi princípium dinamikus aránya, amely a természetben, a világűrben és az emberi létben nyilvánul meg. Eme princípium használata nem meglepő versesköteteinek a felépítésénél sem (pl. Kana, 2002), s mindezt számos ciklusával és a bennük elrendezett verseivel próbálja alátámasztani, vagyis kifejezni, versbe foglalni a félnemesfémek alkímiai átalakulását arannyá. Költészetét úgy értelmezi, mint a világ átalakulását az alacsonyabb rendűből a magasabb, fejlettebb rendszerekbe. Ebben a rendszerezésben fontos szerepet játszik egy köztes láncszem (költészetének motívuma is) a Mura folyó: mint dinamikus vízi elem, amelyet a statikus két partja fog közre, így az ellentétek összefonódásának és összeolvadásának a motívumává is válik. A későbbi költészetében (Prebežniki - Átutazók, 2005) az ötfokú költői alkímiáját (átalakulási folyamatát) fejezi ki, amely önmaga megismerésére irányul, kiszélesíti és belehelyezi motívumként a feleségét (a szerelem hasonlata), a kézműveseket (azoknak a hasonlata, akik az anyag megmunkálásával önmagukat is alakítják, a saját szellemi fejlődésük érdekében), a 30
