Székely András Bertalan (szerk.): A muravidéki és rábavidéki kortárs szlovén irodalom antológiája (Budapest - Szentgotthárd, 2006)

Dráma - Huzjan, Zdenko: Kapcsolatok (novellarészlet)

A lépcsők napfényes oldalán, amely fémkorláttal is el volt látva, ahol napközben is égett a lámpa, állt egy férfi kabátban egy feketehajú lánnyal. Velük együtt jött a futára is, aki arról gondoskodott, hogy értesítse, ha valaki a határ innenső oldaláról, vagy a túlol­daláról jött. Egy pillanatra ez a csendes, hangtalan helyzet a tekintetek közt megmereve­dett, míg egy bizonyos sorrendben folytak a dolgok, vagyis a terep felmérése a vezető által, aki felmérte az időt és a távolságot az átkelőhelyig, ahol a határsáv húzódott, a má­sik irányból pedig a feketehajú lány közeledett egészen az ajtajáig. A férfi tüsszentve ma­gyarázta, hogy egészséges, habár holt fáradt volt az úttól, és szeretne enni valamit a menzán, és hogy a lány néma, és csak akkor mozog, ha megfogod a kabátja ujját, és ez­zel tudtára adod, hogy beléphet. így léptek be a hivatalba, és még mindig tartotta a kabátja ujját, úgy hogy a lány ka­bátjának az egyik fele lelógott a válláról, és a blúza alól kilátszott zsidó teste. Harmadik volt a családjában a szülővárosába visszatértek listáján, amelyen feljegyez­ték, hogy másfél évvel ezelőtt elvitték őt, amikor a nyilasok gyűlöletének a célpontjává vált az otthonuk. Állva nyújtotta neki a kezét, leültette és friss vizet öntött neki, amelyet úgy ivott meg, hogy alig reszketett a keze. A továbbiakban nem tudta, hogyan és mit is csináljon. Elmondhatta volna neki, hogy a szülei, illetve a gyárigazgató még nem tért vissza, és hogy az övéik közül csak a molnár úr és a bankár úr jött meg, és hogy most együtt élnek a lakásban, amelyet az új kormány nekik adott megfontolásból, a kisajátítási folyamat részeként, amely most történik való­jában. Hogy éppen ehhez a családhoz csatlakozhat a kiutalt lakásukban, mert mindkét úr nagyon hiányolja a gyermekeit, akik végleg eltűntek, és lehetséges, hogy általa fognak vigasztalódni a nagy szomorúságukban. Ez volna a legjobb megoldás, s ezzel elégedjen meg, hiszen már nem gyerek, már majdnem felnőtt, és ő is ahhoz a felekezethez tarto­zik, amely már senkit sem zavar. A lány szó nélkül belenyugodott sorsába réveteg tekintetével, ő gyöngéden átkarolta lehajtott fejét, mire a lány ránézett. Megnézték egymást, mindegyik a maga világából fi­gyelte a másikat, és tudta, hogy meglátja az addig nem látott szépségét, erősebben, mint a sorsot és fájdalmat, amely mindkettőjük életét kísérte. A lánynak egy pillanatra úgy tűnt, hogy az ő erős karjaiban és határozott szavaiban valamilyen biztonságra lelhet. Attól a naptól kezdve eljárt az ajtójukig, együtt az örökbefogadott apjával, akinek megengedték, hogy számvevőségi munkát végezzen egy gyárban, habár gyorsított eljá­rással elvették tőle a tulajdonát. A gyárban, amelyben üdítőitalok készültek, a gépezet érintetlen maradt, hiszen a beköltözött katonaság az ország északi részén a hideg tél be­álltával nem használta őket. A város az újraindított termeléssel törlesztette a tartozásait a déli tengerparti városoknak, ahol a szomjúság a háború után is nagy volt. Az új családnak havonta jelentkeznie kellett az irodájában, hogy az irodája közvetíté­sével bonyolítsák le azokat az ügyintézéseket és igazolásokat, amelyek a tulajdon elvétel­ét és átvételét jelentették. Az ő hivatala bonyolította le azt is, hogy a koncentrációs tá­143

Next

/
Thumbnails
Contents