Székely András Bertalan (szerk.): A muravidéki és rábavidéki kortárs szlovén irodalom antológiája (Budapest - Szentgotthárd, 2006)
Dráma - Huzjan, Zdenko: Kapcsolatok (novellarészlet)
HUZJAN, Zdenko KAPCSOLATOK (novellarís^let) A kezecskéi lassan megerősödtek, és az első pillék a hasa alatt már jelentkeztek. A nehezebb munkákat a mezőn is elvégezte, amivel tehermentesítette a családot. Ennek megfelelően beszélgetett el azokkal, akik mellette elmentek, akik néha szóra bírták. Hogy örömet okozzon édesanyjának, aki délután megérkezett a gyárból, ahol üdítőitalokat készítettek, és este az énekkari próbák után, néha háziasszonyi teendőket is végzett. Erős, férfias határozottsággal szerette volna megkérdezni anyját, hogy hol van az apja, de sosem tette meg, anyja sem mondta el neki végig az élettörténetét. Nem volt beszédes, a kellemetlenségeket előre felismerte és kikerülte, még mielőtt megtörténtek volna vele. Tekintete nem volt nyílt, mintha bujdosott volna valami elől, valami félelem vonzásában. Minél jobban megértette a világ végtelenségének a képzetét, és a saját megnyilvánulását benne, annál jobban félt az egésztől. Mintha nem tudna eléggé gyorsan megbirkózni a lehetséges nehézségekkel, amelyek a rémálmaiban gyötörték és verejtékeztették. A katonás anyjától való félelmében félt saját magától is, valamilyen értheteden szorongás kínozta, ami testileg is megviselte, úgy nappal, mint éjszaka. Ez a szorongás kísérte az asztalig, kilépve a lakásból, meg amikor visszatért az iskolából, és este a kertben is. Egy tavaszi napon édesanyjával átköltöztek egy egyszobás lakásba, amely megüresedett valahol a földszinten, ahol valamikor egy zenetanár lakott, aki gyakorlás közben összeesett és meghalt, még mielőtt elhangzott volna az ének, amit az ünnepi fellépésre gyakoroltak. Itt íratta be édesanyja a tamburazenekarba, ahol a számára elviselhetetiennek tűnő hangok dübörgését kellett elviselnie. Továbbra is a felnőttekkel társalgóit, akik gúnyt is űztek belőle néha, türelemmel el is viselte mindezt, de idővel átvette tőlük a durvaságukat. Télen velük együtt lapátolta a havat egészen le a szállodáig, amikor munkaakciót tartottak. Amikor este kigyúltak a neonlámpák, rákönyökölt a lapátjára és bámulta a hópelyheket, amelyek a szempilláit is eltakarták, amíg el nem párolgott a verejték a ruhájából, és az így kialakult csendes hótakaró leheteüenné nem tette az utolsó lépéseit. A konyhában aludt egy pamlagon, amely fölött egy fehér zoknis kislányról festett kép lógott, a kislány egy csokor virágot tartott az egyik kezében, a másikban pedig virágszirmokat szórt egy csörgedező patakocskába, amelyben hattyúk úszkáltak. A hófehér hatytyú mama meg a kicsinyei. Néha felébredt és hallgatta az éjszaka neszeit. Azt is meghallotta, ha valami néha pattogott a helyiségben. Ahogy életre kelt a fa, annak ellenére, hogy kivágják, és bútorrá alakítják át, szekrénnyé vagy asztallá, de még tovább él és „ tevékeny”, ahogy a felnőttek mondták. A fa nem ismeri a halál gondolatát, számára ez titokzatosnak tűnt, s érthetedennek, nagy farönköket látott a fűrészek előtt, mintha ha141
