Marx Mária: Hetés. Egy nehézsorsú néprajzi tájegység népművészeti kincsei (Zalaegerszeg, 2019)
Hetés Beszprémy Katalin kiállításmegnyitója Sokan állítják szakembereink közül, hogy azért nem alakulhatott ki igazán Magyarországon magyarnak nevezhető általánosan közismert, annak elfogadott hímzés, viselet, mert oly sokfélék, sokszínűek nálunk a hímzések, viseletek táji specifikuma, hogy ebből nem alakulhat ki egy közös többszörös. Én ezt inkább pozitívumnak könyvelem el, mert valóban sokszor kistájanként, de van, hogy településenként változik a hímzés, a viselet, aminek identitásjelző ereje, funkciója van. Az, hogy az átlag ember mindebből keveset ismer, sajnos a kivetkőzés, a paraszti életforma felbomlásával járó értékválság, oktatási rendszerünk hiányossága, és a média hibája, mulasztása. Ha egy „átlag magyart” megkérdezünk arról, mit ismer a magyar népművészet területén, épp a folklór ipar torzulása, az előzőekben említett értékválság miatt szerencsés esetben is csak szinte kizárólag a kalocsai és a matyó mintakincset jó, ha megemlítik. Vannak korok, mikor felelvenedik és a kihalástól megmenekül egy-egy tájegység kultúrája, ilyen volt a 19-20. század fordulóján, a millenium idején a népművészet felfedezése korszak. Akkor számos, főleg nagyon dekoratív díszftőművészettel bíró hímző központ lett ismert a hazai jóérzésű értelmiségiek, patrónusok, kereskedők által. Ez kétarcú folyamat volt. Sok helyen járt együtt a kultúra megőrzésével, újra tanulásával, de hosszú távon mégiscsak a népművészet felbomlásához vezetett. Gondoljunk csak arra, mivé vált a kalocsai, matyó hímzés a kereskedelem, a kispolgári igények kielégítése során. Kezdetben a parasztasszonyok tudták, mit varrnak saját szükségletre, és mit a pesti kereskedők számára, de saját értékítéletük hamar megváltozott, főleg a közösségi értékek, a hagyományos paraszti világ, a kultúra felbomlása következtében. Komoly szociológiai, szociálpszichológiai kutatások bizonyítják, hogy minden társadalmi réteg az egygyel felette lévőét próbálja megcélozni, elérni. így a parasztság lakás és öltözködéskultúrájában is a kispolgárság értékrendjét célozta meg, és ebben a kereskedelmi tevékenység, a haszon csak rásegített. De voltak komoly történelmi, társadalmi traumák, amikor a parasztok szemében szégyellni valónak, ósdinak tűnt saját műveltségük, mivel funkciója megszűnt, meghaladni, tagadni való lett, az elmaradás, a maradiság jelképévé vált. 6
