Marx Mária: Hetés. Egy nehézsorsú néprajzi tájegység népművészeti kincsei (Zalaegerszeg, 2019)
Hetési hosszútörölköző Göcseji Múzeum, Zalaegerszeg A hetési szőttes Hetés a 19. század vége óta híres volt gazdagon díszített textíliáiról, és a szövő asszonyok rendkívüli ügyességéről. A maguk termelte kendert és len mellett a század utolsó harma-dától vásárolták a gyári pamutot, különösen a díszítésre használt sötét meggypiros vagy bordó pamutfonalat. Ez a szín jól megkülönbözteti munkáikat a környező horvátok és szlovénok élénkvörössel mintázott szőtteseitől. A felszedett díszítésű textileket a falusi nők általában maguknak szőtték. A takácsok által tanult, bonyolult nyüstbefűzést nem használták, volt viszont türelmük és idejük a minták kézi felszedéséhez, befűzéséhez. És kedvük is, hiszen maguk és közvetlen rokonságuk számára készültek a mutogatásra szánt díszes darabok, a paszitos vékaruhák, ünnepi abroszok, tálasfogasra tett dísztörülközők. A szövőszék, hetési szóhasználattal fájsz felvetését, a nyüstbefűzést, azaz licsébeszedést és a mintázást, vagyis főszedést mindig segítséggel végezték. A mintát külön pálcára, a lapickára kellett szedni, ezt pedig a támogató tette be a megfelelő helyekre szövés közben. Csak a minta nélküli vásznat, a parasztot szőtték egymaguk. A hetési szőttesek első pillantásra felismerhetők részint a másokénál sűrűbb és szélesebb díszítősávokról, részint pedig a sajátos mintaszerkesztésről, amely nem,
