Marx Mária: Hetés. Egy nehézsorsú néprajzi tájegység népművészeti kincsei (Zalaegerszeg, 2019)

vagy csak kevéssé használt mintakönyvekben szereplő elemeket, gyakran alkalmazott viszont olyan sávokat, amelyek nem egyenes, hanem cakkos: „tornyocskás”, „tulipános” lezárásinak.

Különlegessége a két méternél is nagyobb „hosszitörüköző”. Főként lakodalmak alkalmával vőfélykendőnek, vendéghívónak, ünnepi tálak beviteléhez használták, valamint a szobai tálasfogas törülközőtartóján lógott. Ez dúsan felszedett, félbevágott és egymással szembefordított díszruha volt. A mintás szövés feletti kevés helyet sokszor még ki is hímezték, az összefordított részek közé horgolt fehér vagy színes rececsipkét varrtak. A törülköző két végét is hímzéssel és csomózott rojttal, vagy a Lendvahosszúfaluból 1914 körül elterjedt, divatos színes, címert és madarat ábrázoló horgolt rececsíkkal díszítették.

Az I. világháborútól kezdve - részben az anyaghiány, részben a szétszakítottság és annak gazdasági-kulturális következményei miatt - a hetési szőtteskultúra fokozatosan eltűnt. Virágh Béla és felesége Teréz lelkes és eredményes munkájának köszönhetjük, hogy az 1960-as évektől néhány évtizedig a háziipari szövetkezetekben megtörtént a az értékmentés és a mintakincs továbbadása. Virághék örökségének és a hetési szőttes készítési technikájának őrzője az 1990-es évektől Hácskó Imréné Zsuzsi. Az ő tudására alapozva kezdte meg a hetési szőttes újratanítását a Zala Megyei Népművészeti Egyesület.

Hetési hosszútörölköző

Thury György Múzeum, Nagykanizsa