Gábor Zoltán: Ápisz nyomán (Lendva, 1990)
Varázslás
latban. Innét ered az az értelmét elferdítet szólásmondás is, hogy valakinek a rovására írjuk, azaz a hátrányára, kárára. Egyes skandináv törzsek futárszolgálatának az emlékezettani eljáráson alapuló írásgyakorlata is a rámetszést alkalmazta. Az ilyen eljárás azt jelenti, hogy a hírnökbotra vésett, szükséges mennyiségű, különböző jelek a futár eszébe juttatják a közlendő hír tartalmának a részleteit. Ebben az esetben a jelek közvetve közlik értelmüket. Tehát emlékezeterősítő módszer segítségével az alany végzi a küldetést, azaz a közvetítő szerepét játssza a jelek és azon személy között, akinek szól az üzenet. Még ma is, nemde, bogot kötünk a zsebkendőnkre, hogy eszünkbe jusson az, amit esetleg elfelejtenénk. Már az indián törzsek őskultúrájában észlelhető az írásjelek élénk körforgalma. Az ilyen serény írásgyakorlat kiküszöbölte a skandináv futár szerepét, azaz a jelek és az üzenetet váró személy közé iktatott közvetítő szükségességét. Az ősindián jelekhez szilárdan kötődtek meghatározott fogalmak, amelyek az idő folyamán változatlanul egyértelműekké váltak szélesebb területen. A lándzsa, a nyílvessző, fekete alapon a harcibárd: mindig a háborút jelképezte. A pipa ábrája vagy a fehér alapra festett két alak kézfogásának az ábrázolása: a béke, a barátság szimbóluma volt. Szórványosan mutatható ki a mnemotechnika eljárásán alapuló azon gyakorlat, pl. az ún. quipuírásnál, amelyet többyire Peru őslakói az inkák haszunáltak különböző statisztikai följegyzésekre. Ez azonban inkább helyi jellegű szokásnak bizonyul. A quipu egyszerű fonalon alkalmazott »csomóírás«. A nagyobb csomók a minőséget, a kisebbek a mennyiséget jelentették, a fonál színe pedig a följegyzendő tárgy nemét, fajtáját. A hjuronok, az irokézindiánok, továbbá az algonkin népcsalád (egy Kanadai indián csoport) tagjai viszont nagy előszeretettel használták a wampumírást. A wampum magyarul kagylót jelent. A kagylókkal való írás is a gondolattársításon alapul, de haladottabb fokot ért el a skandináv futárszolgálat követpálcájára rótt írásjegyek alkalmazásánál. A skandináv futár maga eszelte ki a képzettársításhoz szükségesnek vélt formajeleket, s így csak ő volt képes értelmüket fölismerni és magyarázni. A wampumírásnál a kagyló színe tartós jelentőségű, s megváltoztathatatlanul, mindig ugyanazt az egy fogalmat jelenti. A fekete a szomorúság, a szerencsétlenség, a halál jelképe volt; a fehér az örömöt, a békét, a boldogságot szimbolizálta; a vörös a veszélyt, a háborút jelen