Horváth Károly: Vőfélykönyv Zalából és Mura-vidékről (Zalaegerszeg, 1994)
Bevezető
Bevezető Minden ember életében vannak olyan szép, vagy rossz emlékű napok, események, amikre élete végéig visszaemlékezik. Ilyen sorsforduló az esküvő, és az azt követő lakodalom is. Igyekeznek a szülőka maguk módján ezt emlékezetessé tenni, hisz tudják, hogy általában az ember életében csak egyszer van ilyen nagy esemény. Teszik akkor is, hajói tudják a régi közmondást: Egy-két napig dinom-dánom, hónapokig szánom-bánom. Bizony, egy lakodalom megrendezése mindig is anyagi megterhelést jelentett az átlag családnak, de vállalták. A jobb módban élők nagyobb felhajtással, kiadással járó, míg a szegényebbek egyszerűbb lakodalmat tartottak. A lakodalom kötött és kötetlen eseményei szájhagyomány útján maradtak fenn, csiszolódtak, egyes szokások elhaltak, míg mások gazdagodva, kifinomodva élnek tovább. Ha Plunder Ferenctől a múlt századi, Gönczi Ferenctől a századeleji eseményekről olvasunk, vagy a mostani kutató a régi lakodalmi szokásokról hall, meglepő a változás. A ma ifjúsága e szokások egyik-másik mozzanatát hitetlenkedve fogadja. Lássunk ezek közül néhányat! Pl.Akeresztapa, vagy az apa kérte meg a lány kezét a legény jelenlétében a szülőktől; Ha túl fiatal, vagy vékony testalkatú volt a fiatalasszony, akkor egykét évig sem engedték meg a szülők, hogy a fiatal házasok egy ágyban feküdjenek; Egyes helyeken szerdán kezdődött a lakodalom; A templomba induló násznép egy kendőkkel, szalagokkal feldíszített rudat, zászlót vitt magával. Azászlótartó előtt pedig egy kakast hajtottak, minek nyakára szalag és kés volt erősítve; A menyasszo-3
