Horváth Károly: Vőfélykönyv Zalából és Mura-vidékről (Zalaegerszeg, 1994)

Bevezető

nyos házhoz érkező vőlegényt és kíséretét próbatétel elé állították (leláncolták a bejárati kaput; felszedték a hidat; találós kérdésekre kellett helyes választ adniok; elbújtatták a menyasszonyt stb.); Ha a faluban volt a templom, akkor gyalog mentek az esküvőre. Ilyenkor az utca lakói kiálltak a kapukba, nézegelődtek, ostorral durrogtattak, verték a kapukat, a násznép pedig kalácsot, később cigarettát osztogatott, vagy borral kínálta a nézegelődőket; A templomból hazatérő násznép több helyen betért az útba eső kocsmába; A lakodalmat az erre az alkalomra kiürített szobákban, kamrában, nyáron udvari sátorban, szín alatt, pajtában tartották. Persze efelsorolt, s nagyrészt kihalt szokásokat is úgy kell értelmezni, hogy egyik faluban ez a szokás volt divatban, a másikban az, nagyrészük e területen általában ismert volt. Hiszen két egyforma lakodalom sincs, egy falun belül is nagyon sok variáció tapasztalható manapság is. Annyi viszont bizonyos, hogy a régi és a mostani szokások az itt élőké, a mienk, a magyaroké, s nagy kár lenne, ha e szép hagyomány kihalna. Én is ennek megmentésén dolgozom immár négy évtizede. Gyűjtőterületem Zala megye, valamint Mura-vidék. Már 1969-ben elkészült egy elég terjedelmes kéziratom a zalai lakodalmi szokásokról, amiben az ismerkedési alkalmaktól, a leánykérőn, az eljegyzésen át kitérek a leány- és legénybúcsúkra, a lakodalmi előkészületekre, az esküvő és a lakodalom minden mozzanatára. Külön írok a hozományról, a költségekről, a zenészekről, a lakodalom utáni eseményekről stb. Azóta gyűjtőterületem is, a felgyújtott anyagok mennyisége is sokat bővült, így egy összefoglaló regionális anyag feldolgozásához is hozzákezdhetnék, de ez dalanyaggal együtt több száz oldal lenne, s

4