Szomi Pál: Így kezdődött (Lendva, 2000)
Május
Most elevenebben, katona-uniformisban „menetelt”. A lábán orosz csizma feketéllett, nadrágját valamelyik elesett német katonáról húzta le, ingjét és sapkáját azoktól a magyar katonáktól kapta, akik az egységük szétszéledése után egyesével igyekeztek hazaszállingózni Észak-Magyarországra. Május kilencediké volt, délután. Csípőre tett kézzel verődtek csoportokba az asszonyok. Egymást túlkiabálták.- Előbb-utóbb vége lesz, megmondta az uram...- Most majd nekik parancsolunk, nem ők az egész világnak...- Hazajön a katonafiam! A keblemre szoríthatom... Leghangosabb volt az Ili anyja.- Vége a háborúnak, de üres a házunk. Elfogyott a hadiliszt, a hadizsír, a hadicukor és műiden, ami hadi volt is. A baromfit és a disznót pedig az itt rostokoló katonaság zabálta fel. Mégse essünk kétségbe! Mert tavasz van, igazi új tavasz. Ha kell, sáskaként legelünk zöldellő mezőinken, de szabadon... A férjek - talán a csontjukig befészkelődött félelem miatt -, később szállingóztak ki a házak elé, aztán ők is csoportosultak.- Megsínylettük ezt a háborút is, most szabad májusi levegőt szippanthatunk - kezdte fontoskodva Márton bácsi, a görnyedthátú öreg. A többiekből is kitört a mondanivaló.- Nekem két fiam ment a frontra. Eddig még egyik sem tért vissza... 8
