Szomi Pál: Így kezdődött (Lendva, 2000)

Május

- Nálunk üres minden: a szökrönyben se búza, se zab, se rozs, meg kukorica sincs, még vetőmagnak se. Lovaimat elvitték, két tehenem még van, de azok az üres zsákra hasonlítanak, megunták már a szalmarágást...- Hát, gyerekek, ez mégis nagy dolog: elmentek a derdidaszok meg a davajcsaszok. Egyedül maradtunk. Valamit nekünk kell tenni. Mert nekünk itt kell élni. Itt élni kell...

Mi hárman futottunk végig az utcánkban. Majdnem minden háznál ragadt hozzánk egy társunk. A keresztúthoz érve lihegve megálltunk. Tízen csináltunk kört.

Fejbiccentéssel én fordultam a többiekhez.- Hallottátok? Vége a háborúnak! Szabadok vagyunk. Ezután nem csak lopva lehetünk együtt. Talán még újra iskolába is járunk...- Apám mindig mondta - ez jellemző volt Szilárdra, a tisztviselő úrias fiára -, ez a háború nagy emberáldozatot követelt...- Ezután jó ideig nem látok tankot, stukát, bombázórajokat - szinte sopánkodott Jani.- A bombázóidból elegem van! - emelte fel a fejét Feri. - A pajtánkban a széna alá bújtam, amikor a legelőnkre hullott bombák süvítését hallottam. Tölcsérhez hasonló hat mélyedésben még most is bűzük a rozsdás víz.- Még mindig hallom körülöttem a golyók fütyülését és érzem apám nyaklevesét, mert kedvem volt dohányt lopni öregapám részére az orosz tankról - mélyedt keserű-édes emlékébe Lajcsi.

Márta szavai megváltoztatták a merengő hangulatot.

9