Szomi Pál: Így kezdődött (Lendva, 2000)

Itt a nyár!

már könnyű, rutinszerű dolog volt.

Mielőtt elment, visszaadta a pénzt, és kezét már a kilincsen tartotta, amikor hozzánk szólt még egyszer:- Ne bántsátok a másét! Dolgozzatok becsülettel, akkor azért megéltek. Mert a hazug, lopós embert előbb utolérjük, mint a sánta kutyát.

Minden vásárolnivalóra pontokat kaptunk a családtagok létszáma alapján. Pontokat kaptunk kenyérre, húsra, lábbelire, ruhaneműre, és ki tudná az emlékezetében tartani, hogy még mire. Vásárláskor pénzzel fizettünk, a szelvényről meg a vásárlás jogosultságát bizonyító pontokat vágták le.

A pontokat - a köznyelvben jobban használt szóval: bonokat - a gyerek kezébe nem adta senki. Mert, úgymond, pénzt lehet szerezni, de hónokat már nem!

Pedig nekem ideadták a pontokat a mezőre induló szüleim.- Ma húsosztás lesz. így híresztelték a faluban. Menj, hátha sikerül neked is! De úgy vigyázz a bonokra, meg a pénzre is, mint a két szemed világára!

Ezekkel a szavakkal, a pontokkal, a pénzzel és a nagy bevásárló cekkerrel bocsátottak útra. Én meg mentem. Ruhám az iskolai volt, kezemben - kissé felhúzva, hogy ne érjen le a földre - a cekker himbálózott.

Gyalog mentem, mezítláb, az út pora egyenletesen sappozott. Ha meg az útszéli füvön lépdeltem, arra lettem figyelmes, hogy a jobb térdem pattog, minden dupla lépésnél egyenletesen. Ha pedig bal lábammal az úton mentem, az sappant, a jobb lábammal a fűre léptem, az pattant. Ér53