Szomi Pál: Így kezdődött (Lendva, 2000)

Itt a nyár!

volt. A kenyeret az éléskamrában, a „spájzban” tartották. De az éléskamra ajtaját kulccsal zárta be az anya, s magához vette, ha valahova elcsoszogott.

Az egyik június eleji délután, amikor bőven sorakoztak a frissen vásárolt veknik az éléskamra szekrényében, a tizenkettőből tizenegy otthon tartózkodott. Éhesek voltak, mert rövidre szabta az ételosztó anya a krumplilevest. A hetedikes Péter így törte meg sóhajával a csendet:- Hej, ha én most a spájzajtó másik oldalán lehetnék!- Én meg ott is leszek - jelentkezett az élelmes Jóska ha ti is úgy akarjátok.- Hát persze, hogy akarjuk, ha hasznunk lesz belőle - mondták sietve a többiek. - Csak hogyan csárázod magad át az ajtón?- Nézzétek! - intette magához a nagyobbakat, közel az éléskamraajtóhoz - Az ajtón fenn akkora hézag van, hogy engem ti ott betehettek.

Összenéztek a felszólítottak, szó nélkül begyömöszölték az éléskamrába öccsüket. Péter utánaszólt.- A konyhakéssel metéld a kenyeret darabokra, úgy dobáld ki. Kint majd én szétosztom.

Hosszú csend következett. Péter ádámcsutkája már járt le-fel, de hiába. Ő szakította meg a várakozást.- Mi lett veled Jóska? Csak nem estél nagyot?- Az én részemet nem muszáj osztanod. Megeszem osztás nélkül...

Nemsokára azonban az ajtó felső nyílásán át repültek ki a kenyérdarabok.

Péter rendelkezett.

44