Szomi Pál: Így kezdődött (Lendva, 2000)

Május

sarki háznál.- Kevesebben megyünk, kevesebb részre kell szétosztani a fogást - ismételte a szokásos mondókáját.

Az Ajásra mentünk halászni. Ott szemeltünk ki jó helyet, ahol a Fekete-ér belefolyik. Körülnéztünk a patak mellett elterülő mezőn, megszemléltük a tömött fűzfabokrok közeit, a háborúból visszamaradt szokásunk miatt még az égre is felnéztünk.- Csigavér, csak ketten vagyunk a tájon - biztatott örvendezve Fota -, nem zavar minket senki, meg mi sem senkit.

Nekivetkőzött. Engem is nógatott.- Ruhástul nem ugorhatunk a vízbe, csak a gatyát hagyd magadon. így ni! Most megnézheted, mit csinálok.

Az egyik nyeles kézigránát végét egy kavicshoz ütötte. Az pattant, Fota pedig jól megcsórintotta a nyelénél fogva és a patak közepére dobta a gránátot. Közben nekem is intett, így mindketten majdnem a földbe bújva hasaltunk, s csak akkor emelkedtünk fel, amikor a robbanás már elhangzott. A másikat ugyanígy, sietve a vízbe dobta.

Kettő, négy, hat, majd tíz hal is a felszínre vergődött és tátogott. Utasítás nélkül a vízbe ugrottunk. Úszni kellett, mert nyakig érőnél mélyebb volt a patak. Siettünk kifogni a megszédült halakat, nehogy a víz elsodorja őket vagy időközben magukhoz térjenek.

Én kettőt fogtam ki. Meg voltam elégedve. Ő néggyel mászott ki a vízből. Méltatlankodott.

Gyors léptekkel igyekeztünk hazafelé a most már valóban elpusztult halakkal.

22