Szomi Pál: Így kezdődött (Lendva, 2000)

Május

csúnya hangja túlharsogta az utca korai zaját. Megnyíltak az utcaajtók, kapuk, és az éhes tehenek csoportja háztól házig nagyobb lett. Én mindig azt hittem, hogy a csúnya trombitahang szétriasztja, nem összegyűjti az állatokat.

A legelőig, a Rétszögig egészen tekintélyes csorda gyűlt egybe. Nyomban nekiestek a zöldellő fűnek.

Sok gyerek úgy mondta nekem, hogy a tehén harapja a füvet. Ez nem igaz! Én már tudom. A nyelvével tépi, szaggatja a füvet, majd mint egy tarisznyába, begyömöszöli az előgyomrába. Délben, itatás után az előgyomorba rakott fű golyóként egymás után feljön a tehén szájába, azt akkor összerágja és lenyeü a rendes gyomrába. Furcsa művelet ez, mi úgy mondjuk, „a tehén görböl”, illetve kérődzik.

Az ilyen tehénről mondta a falun, rokonoknál nyaraló városi kisfiú otthon az édesapjának: „Láttam a falun olyan teheneket is, amelyek a rágógumit rágták...”

A csordás, Ronyec Jenő a legelő szélén álló fára akasztotta a trombitáját meg a félig üres tarisznyáját, komondorát pedig elküldte, kerülje meg a csordát.

Róla, Ronyecről mondják, hogy az első világháború befejezésekor a román csapatok visszavonulása után maradt itt, magához fogadta egy özvegyasszony - akinek éppen a háborúban tűnt el a férje -, s azóta csak csordáskodik. A tehenekkel igen, de az itt élő magyar és szlovén nyelvű emberekkel nehezen értette meg magát. Az első ősz beálltával elérte a legelőre hajtott tehenek tulajdonosainál, hogy a járandóságot annyival emeljék fel, amennyit az újonnan szerzett kutyája megeszik. Ő a nagy őszi sárban nem bír egyedül a marhákkal.

18