Szabó Mária: Magyar nyelvi régiségek Lendvavidékről (Lendva, 2002)

Igaz történetek

szert a megélhetéshez. Amikor a hiányt nem tudta áthidalni, eljárt kéregetni. Nemcsak a faluban házalt körül, hanem a környékbeli falvakban is. Nagyméretű, vászonnal bélelt, ken jeles rogoszcékkérre (gyékényszatyorral) a karán, házru házra járt. Néhol megkínálták főtt étellel, sőt innivalóval (borral vagy jábusnicáve, azaz almaborral is).

Történt aztán egy alkalommal, hogy az egyik faluban megesteledett. Ezért kérte az éppen meglátogatott gazdát, hogy vigye haza őt a szekerével. A gazda vonakodott befogni a teheneit és Miskát későeste hazaszállítani. Erre Miska fenyegetőzni kezdett, hogy: „Majd megláttyo, mi léssz, ha nem visz haza”. A gazda megijedt és jobbnak látta, ha Miskát hazaszállítja. Szerencsésen meg is érkeztek. Amikor a gazda megkérdezte tőle: „Hát Miska, mast mondd meg igazán, mégis mi lett róna, ha haza nem szállítóiak?” Erre Miska bölcsen megfelelt: „Mi, mi, hát akko hazajöttem róna gyalog”.

(Skrilec Pisti, Hdrmasmalom, Vidaná (Simbali) Margit, Pctesbdza, Doma Erzsébet, Lénává.)

Rozi néni pálinkája

Rozi néni ájtatos asszony volt. Most is a templomból tartott hazafelé. Útja a régi Kancsal vendéglő előtt, a Takács- féle kúttal szemben vezetett, ahová nem most tévedt be első ízben. Jól ismerte a járást, hisz asszony létére ott már párszé (jó néhányszor, többször) fóöntött a garatra. Azt ugyan nem állítom, hogy le is itta volna magát, az azonban igaz, hogy amint benyitott, máris kérte:

70