Szabó Mária: Magyar nyelvi régiségek Lendvavidékről (Lendva, 2002)
Igaz történetek
A főzés... A lakosi Böske néni elmenc a szomszédba, a Rozihoz zsírt kérni, mert elfogyott neki és nem tudott főzni. (Valamikor a zsír volt a meghatározó a főzésnél, nem pedig a különféle húsok, mint manapság.) Hogy Böske néni miként főzött és zsírozta az ételt, ekképpen magyarázta meg: „Tudod, Rozi, ha főzök, akko főzök, nem csag megmutatom neki...”. (Szabó Mária, Lcndvahcgy. A történetet a fiiltanútól hallottam. Történt körülbelül 50 évvel ezelőtt.) A félreértés A hittanórán a gyerekek a malasztról, mint isteni kegyelemről tanultak. Az óra végén összefoglalták a tanultakat. A hitoktató megkérdezi az egyik gyereket, hogy mondja el, mi is az a malaszt. A gyerek jó tanuló volt, csak egy kicsit selypített. Feláll, és bátran rávágja: „A malact attoja tis ditno, mint az én ötlöm.” (Kardos Etus, Lcndva. Az elbeszélést Lendván hallotta, a keletkezés helye ismeretlen, de régi történet.) Hogyan úsztak át a peteshdziak a hajdinát? Két petesházi jó barát és rokon, Kosa József, szül. Petesházán 1883-ban, akit hazai néven Kiskósinak hívtak, és csak valamivel idősebb társa, a sokat emlegetett, hazai nevén Bali Imre, különben fiatal házas volt mindkettő, sok esetben együtt elsétáltak a csentei szőlőhegyre. Hátukon díszesen szőtt házivászonból úgynevezett fószödött, díszes népi szövésű tarisznya, benne kenyér, 56
