Szabó Mária: Magyar nyelvi régiségek Lendvavidékről (Lendva, 2002)

Igaz történetek

háj vagy vágottzsir (a disznó abált, ledarált és sózott szalonnája) és vöröshagyma. Odaérve, ha dolgoztak valamit, ha nem, elfo­gyasztották az elemózsiát, aztán eliddogáltak, sokszor alkonya­iig. Ez esetben is már esteledett, amikor a két ivócimbora, ahogy mondva volt, jó spiccesen a hegyről hazafelé tartott. Peteshá­­zához közeledtek. Ilyen mámoros fejjel és hozzá jókora ködben, az éppen virágzó hajdinatáblát árvíznek nézték. Itt az árvíz! Itt az árvíz! Jajveszékeltek. Ússzuk át! Addig biztatgatták egymást, hogy ténylegesen fótürüszköttek (gyűrkőztek) és nekihasaltak a „víznek”. (Gondolom, hogy kijózanodtak, amire a túlsó part­hoz értek.) A vidék apraja-nagyja ismeri az igaz történeten ala­puló elbeszélést, azt, hogy: „Hogyan tiszták még a petüsbdzijak a hadinydt?” (Kása Ilonka, Pctcshdza. A történetben szereplő Kiskósi az apósa volt.) „Nyevez”, mind a peteshdzi bika a „fiijjér” Történt valamikor Petesházán, egyesek szerint Hármas­halomban (mindkettő Lendvához közeli falu), hogy a zsúppal fedett ház tetején kizöldült a gabona és a fű. A falusiaknak ez nem tetszett, és tanakodtak, hogyan távolítsák el a zöldet, a te­tőről. Az egyik okosnak olyan ötlete támadt, hogy húzzák fel a bikát a tetőre, majd lelegeli. Az állat nyakára hurkot kötöttek, a legerősebb ember felmászott a tetőre és a kötélnél fogva húzta a bikát felfelé. Az alulról figyelők közül az egyik észrevette és meg­jegyezte, hogy: nézzétek, a bika már nyelvel a fűért. Rosszul lát­ta, mert az állat valójában fuldokolt. Azonban a mondás a mai 57

Next

/
Thumbnails
Contents