Szabó Mária: Magyar nyelvi régiségek Lendvavidékről (Lendva, 2002)

Igaz történetek

ahogy itt egyszerűen mondják, forgattak. Érthető, hogy mélyen belenéztek a pohárba is, és nem éppen józan fejjel hazafelé tartottak. Közben betévedtek a csentei temetőbe és onnan elvittek egy keresztet. Cipelték egészen Felsőlakosig, ahol falusi néven a Kisjóskiknál lámpavilágot láttak, mert tollfosztás volt. Oda bementek, a keresztet letették, és elmesélték az esetet. Több sem kellett a falu népének, megszületett a szólás-mondás: „A nebezz körösztöt hordozta, a Kisjóskikbo betette.”

(Ščančar Manyi, felsőlakosi, aki esetenként fiiltanúja a mondásnak. - Uram bocsa', nem gúnyolódó szándékkal írtam le a

történetet! Szabó Mária, a szerző)

Szent Antal imameghallgatása

Apa a fiával ellátogatott a templomba, ahol végignézték a szobrokat. Megálltak Szent Antal szobra előtt, karján a gyermekkel. (Szent Antal szobra volt a kis Jézuskával.) Az apa ígért neki öt koronát, ha teljesíti kérésüket. A kérésük valószínű teljesült, mert másnap a gyerek már vitte is a pénzt, de eltévedt a szobrok között a templomban. Nem talált rá Szent Antal szobrára, csak magát a gyermek külön szobrát találta. Beszélt hozzá, kérdezte tőle: „Tóni, hunn a zsapád (hol az apád)? Meghozstam a zsöt koronát, de neköd nem adom oda, mijét csukrot vésti rajta.”

(Bračič Vera, lendvahegyi lakos, született Hosszufaluhcgyen.

A történetet apjától hallotta, aki 1900-ban született Hosszúfaluban, ő pedig egy még idősebb, selypítő embertől tanulta, aki többször is megfordult a begyen.)

54