Hagymás István: A mitikus József Attila. Szinkronicitások József Attila életében és életművében (Pilisvörösvár, 2015)

„Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret…”

név, amely most is, mint mindig egy szép szó, fontosabb a költőnek, mint a személy, aki mögötte van. (Már a cím is azt jelzi, hogy a „címzett” a név napja, vagy ha úgy tetszik a n(N)ap neve, és nem valaki vagy valami más...) A verset tehát nem Gebe Mártának szenteli a költő, hanem annak a névnek, amely az alliteráció révén átalakul, és immár Mária alakot ölt, istenanyává magasztosul. Ezen a ponton viszont a nevet rejtő személy megjelenése perdöntő, hiszen (Szűz) Mária egylényegü az örök asszony ősképével. A bronzkoszorúvá alakult haj utal Mária szent voltára, és mint glória fonja körül a fejet. Az asszonyok asszonyához viszont csak egyetlen személy méltó: Krisztus, vagyis József Attila.

De mikor hull, borul Mária Krisztus elé (alá)? Egyetlen egyszer: akkor, amikor az Istenfiú a keresztfán éppen megváltóvá, Jézusból Krisztussá lényegül halálában.

József Attila „megváltó-áldozati fürdése” a Marosban is majdnem halálosnak bizonyult, de nem sokkal ezután újra megkísérti a végzet a szerelmes diákfiút, amiről így számol be levélben/ „...a vizsga felé haladó napokban, valami dekadens pillanat hatása alatt, »megettem« hatvan darab aszpirint, este fél 9-kor, egy óra múlva végigvágódtam a folyosón. Tíz órakor gyomormosás, elég kellemetlen valami, istentudja hány napi fekvés, aztán színjeles bizonyítvány. Klasszikus, mi? ”68

A Névnapi dicséret Máriája, vagyis a Maros Marton (ülő) Márta nemcsak az Óda ihletőjét, Marton Mártát „hozza be a képbe”, de a vers második sorának tavasza és harmadik sorának virága Flórát is előrevetíti. (Flóra a virágok és a tavasz istennője az ókori római mitológiában.)

És még valami: ebben a fiatal Gebe lányban, ahogy a folyóparton üldögél, ott a mama szókezdő betüríme: Ma(ros), Ma(rt), Má(rta), de talán még a tenger is ott ring az ölében. (A szláv nyelvekben a tengert a „more” szó jelöli, de a németben is hasonló - Meer - a helyzet.)

Bárhogy legyen is, tény, hogy Mártuskánk széttépte ezt a bizonyos verset, ezzel is érzékeltetve, hogy nem is igazán neki szól, hanem valaki másnak, aki történetesen nem tép, hanem vág. Igen, a következő Márta, a Vágó tényleg „átvágta” Attilát... „Egyszerre az az érzésem, mintha ostorral a szeme közé vágtak volna... mért hunyorgott annyira néha, mikor erősen gondolkozott? Vagy csak a kialvatlanság, a fény bántotta?... Mintha nemcsak a »kedves apa« Öcsödön69, hanem én is... pedig aláza-68 József Jolán i. m. 132-133.

69 Nevelőapja: Gombai Ferenc

95