Hagymás István: A mitikus József Attila. Szinkronicitások József Attila életében és életművében (Pilisvörösvár, 2015)
„Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret…”
A szoba padlóján bokáig érő vízben úszott a kis rongyszőnyeg és az ágy mellett álló papucs. Az ablaktáblákon ingerült erővel dobolt az eső és vastag patakban csurgott le a lé a belső párkányon. Attila a jeges áradás közepén riadtan ült az ágyban, és szorongva nézett rám:- Azért kopogtam, mert nagyon félek... - Hangja gyámoltalanul esdekelt vigaszért és bátorításért. - Valaki járt itt a szobában... Ne hagyj magamra. Azt hiszem, hallucinálok...- Nem is tudtam mit felelni neki. Csak odamentem hozzá és megcsókoltam. Átölelte a nyakamat és fejét a mellemre szorította.- Most nem félek - mondta gyengéden. - Hiszen csak az eső zuhog. Biztosan azt hallottam. Fel kellett öltöznöm tetőtől talpig. A szemétlapáttal szedtem a vizet egy vödörbe, majd a súrolóronggyal törölgettem a padlót. Görcs állt az ujjaimba a jeges víztől és hasztalan erőlködtem. Félelmetesen huhogott a szél és az eső szakadatlanul verdeste az ablakot, patakokban folyt be a víz. A vödör még megtelt és vittem, hogy kiöntsem az udvarra. Amikor már másodszor tettem meg az utat, csodálkozva vettem észre, hogy a nagy hall tetejéről is csöpög a víz. Felgyújtottam a villanyt.- Etus! Kelj fel! - kopogtattam be húgomhoz. - Átázott a mennyezet. Etus kiszaladt a szobából és álmosan hunyorgott. Bambán néztük a csöpögő mennyezetet. Egyszerre csak összecsapta a kezét:- Szent Isten! Hiszen akkor az egész emelet úszik a vízben! Visszaszaladt. Magára kapkodta ruháit. Aztán indultunk kifelé. Alig tudtuk kinyitni az ajtót, amit hangos robajjal vágott be mögöttünk a szél. Rettenetes vihar tombolt odakinn. A zuhogó esőtől verve a fal mellett tapogatóztunk az udvarról nyíló kis lépcsőház felé. Amíg a lakattal kínlódtunk a szuroksötétségben, a tetőről cserepet sodort le a szél és odavágta a kút tetejére. Nagyot dördült a pléhtető. A lépcsőházban felgyújtottuk a villanyt. A falépcső kísértetiesen nyikorgóit a lépések alatt. Fent borzalmas látvány várt bennünket. A tető egy részét leszakította a vihar és a padláson felgyülemlett víz vastagon szivárgott a falakon. Egymásután nyitottuk fel az ajtókat. Úszott minden. Az ágyak végében az összehajtogatott paplanok, matracok teleszívták magukat, és a víz bokáig ért mindenütt. A falakon kis színes, mázas cseréptányérok lógtak. Ezekkel szedtük a vizet a felhordott vödrökbe. Ki tudja, meddig gömyedeztünk a sziszifuszi munka terhében. Egyik vödör vizet a másik után öntöttük ki, de munkánknak semmi látszatja nem volt. 386
