Hagymás István: A mitikus József Attila. Szinkronicitások József Attila életében és életművében (Pilisvörösvár, 2015)
„Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret…”
hogy ugyanebből a nyílásból, a tejúthasadékból a téli napfordulókor újjászülethessen a Nap és ikerfivére, a Hold. (...) Borbála a középkorban kivételes tiszteletnek örvendett, a négy fő szűz és a tizennégy segítőszent között, a jó halál védőszentjeként tisztelték. Viharok és villámlás idején hívták segítségül. (...) Mint a jó halál védőszentjét kehellyel és szent ostyával ábrázolták Borbálát. (...) Apját és hóhérát turbánosan, keleties görbe szablyával ábrázolták, utalásul Borbála nevére (görög Barbara »idegent«, »barbárt« jelent).”318 József Attila mitikus naphéroszi-krisztusi halála és újjászületése a Nyilas havában ezek szerint ,jó halál” volt, hiszen Szent (és egyben Pöcze) Borbála védnöksége szavatolta az esemény hitelességét és tisztaságát. Szent Borbála történetéből érdemes kiemelnünk a sziklát (világhegy), amely ugyanúgy attribútuma Borbálának, mint Szent Péter apostolnak, aki az egyház sziklaalapjáról mondott hasonlatot. (Maga a Péter név is szikla jelentésű.) Láttuk, Szent Péter apostolt József Attila mitikus történetében ifj. Pőcze Imre, (Szent) Pőcze Borbála testvérbátyja, a halász alakítja igen érzékenyen, hitelesen, meggyőzően... Borbála (Barbara) idegensége (barbársága) és a torony (vár) szépen tér vissza Bartók műveiben (különös tekintettel A kékszakállú herceg vára című operára319). Szinkronicitásról lévén szó, emlékeztetnünk kell az olvasót arra, hogy a hun Attila foganásáról-születéséről szóló mítosz320 szóról szóra leképezi Szent Borbála történetét. Ott is egy „széplány” a főszereplő, akit apja annak rendje és módja szerint magas toronyba zárt a férfiak elől. Abban a mesében is a toronyba „csempésztetik a nemző”, sorsszerűén bekövetkezik a nem hétköznapi szexuális aktus (a „kutyával-hálás”), aminek eredményeként a világra jön a „kutyafejű Attila”, az a bizonyos Istenostor, akit a pecér, a Kozmosz gyepmestere, az új kospontra pöccint: a Vízöntőbe: „Csüggedten bámultunk a két nap óta zuhogó esőbe. Ottlétünk nyolcadik napján éjjel gyenge zajra ébredtem. Attila kocogtatta türelmetlenül és kitartóan a két szobát elválasztó vékony falat. Kiugrottam az ágyból és átszaladtam hozzá. Meztelen lábam jeges vízbe lépett és amikor kitapogattam a villanykapcsolót, megrázott az áram. Elképesztő látvány tárult elém a hirtelen támadt világosságban. 318 Jankovics Marcell i. m. 293-295. 319 Lásd fent, 261-271. oldal 320 Lásd fent, 230. oldal 385
