Hagymás István: A mitikus József Attila. Szinkronicitások József Attila életében és életművében (Pilisvörösvár, 2015)
„Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret…”
szép szó helye, akkor vele szemben Tihany a „csendes otthon”, a halk, nem kimondott, de leírt szavak „epicentruma”. Flórának az a bizonyos levele felfogható egyfajta Illyés Gyula-i, József Attilának írt első nyelvemléknek, dedikációnak, üzenetnek, amelyből József Attila okult és tanult. Tihany is az első írott (szép) magyar szavakat őrzi apátságában. Talán ez az elsőbbség: az írott, megtestesült szavak és nem az égbe kiáltó ige, az elszálló szó prioritása jellemzi leginkább ezt a „halk szavú, csendes”, szakrális vidéket, ahol József Attila nem igazán érezheti otthon magát, nem találhat igazi házra-hazára. Hogy mindennek ellenére mégis jelen van Attila szelleme is az alapítólevelet őrző apátság félszigetén, talán a tihanyi visszhang (vízhang?) jelzi, amely ugyan csendes, mint maga a település, mégis mintha ezekben a visszhangokban úgy ölelkeznének egymással József Attila és Illyés Gyula szavai, mint a két barát az első (és utolsó) találkozásukkor, vagy mint a két testvér, akik a Sió és a Kapos összefolyásában találkoztak. Végül, de nem utolsósorban maga a tihanyi föld, vagyis a félsziget is egyfajta nyúlványa, nyelve az északi (értsd: éj-szaki, vagyis sötét, hideg) partnak, amely mintegy beletorkollik az élet vizébe, Attila Balatonjába. A szemben levő déli, Napos part viszont világos, meleg, nappali, nem utolsósorban azért is, mert József Attila „meglelt hazái”: Balatonszárszó, Siófok (értsd: szó fok) „fényjelzik” ezt az oldalt... Illyés Gyula tehát ugyanúgy utazott le Tihanyba (József Attila halála után, a Rákosi-, majd a Kádár-kor legsötétebb éveiben) Flórához, mint ahogy József Attila Vágó Márta házában próbált házra-hazára lelni. Tihany tehát Illyés Gyula és Illyés Gyuláné csendes otthonává alakult, amikor a költőt mellőzték, és a közéletből önkéntes száműzetésbe és hallgatásba vonult vissza: hazament hallgatni... Nem kell ezek után különösebben csodálkoznunk azon sem, hogy Tihany „őrizte meg” (ha nem is az apátságban, de a Kozmutza-nyaralóban) ennek a három egybetartozó embernek: Kozmutza Flórának, Illyés Gyulának és József Attilának az (egymáshoz) írott nyelvemlékeit, levéltöredékeit: „Naplójegyzetek, 1945. július 5. Csütörtök Flórával le aztán Tihanyba. (...) A lakás: a két felső szoba tele papírhulladékkal, köztük J. A. s az én leveleimmel F.-hoz. Segítek neki a keresésben. Naplójegyzetek, 1946. április 14. 207
