Hagymás István: A mitikus József Attila. Szinkronicitások József Attila életében és életművében (Pilisvörösvár, 2015)

„Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret…”

fényt kibocsátani magából, még ha ez a fény hideg is. Attila fénye vi­szont (tudjuk) az űrben a legszebben lobog, mint a Nap. Visszatérve Flóra (a fluor) halogénségére, nem kerülheti el figyel­münket a szó (halogén) halat, halált jelentő töve. A fluor valójában hal­vány, zöldessárga, kellemetlen, szúrós szagú, a levegőnél nehezebb gáz, amely az élő szervezetre roncsoló hatású, vagyis halálos. Flóra Attilának igent mondott (szeptember 3-án a Siesta szanatórium­ban): „József Attila a kapubejáratban várt. Izgatott voltam, elfogódott. Ő sápadt, vékony, szeme karikás. Nem üdvözölt, halálos komolyan nézett a szemembe. Én is némán álltam. Az első szava kérdés volt: hozzá me­­gyek-e feleségül? Az igen-emre átölelt, felzokogott. Majd elkérdezte még sokszor - egy kicsit hitetlenkedve - és minden válaszomra még erősebben zokogott.” (...) Vasárnap, október 3-án (...) amikor ketten maradtunk, némán átölelt, majd sírni kezdett. Nem bízik senkiben, csak bennem. Csak általam él. Ugye, vőlegény-menyasszony vagyunk? Sokáig nála voltam. Nyugodt, boldog hangulatban maradt ő ott, és így jöttem el tőle én is.”117 Bak doktortól tudjuk, hogy augusztus elejétől kezdve egészen halá­láig már csak a mitikus, metafizikus József Attila létezett, gondolatai, tettei, szavai arról árulkodnak, hogy nem írta, hanem élte a saját verseit, és csak egy-egy szemvillanásra (a világ megtévesztésére) lépett ki ar­chaikus, révült világából. Bak doktor mindenből annyit észlelt, hogy betege teljesen összeomlott és a hasadásos elmezavar tüneteit azonosí­totta ott, ahol egy szimbólumokban élő költő tulajdonított jelentőséget olyan dolgoknak, amelyek ok-okozati összefüggésben látszólag nem voltak, mégis igazak voltak. Az utolsó öt hónapban József Attila a szinkronicitások szférájában mozgott, amelyek egyre világosabbá tették számára, hogy küldetése csúcspontja közeleg. Valójában születésétől kezdve erre a flórái igenre várt. A mitikus József Attila szerelme beteljesedett: Flóra Attilának kimondta a boldogító igent, így válhatott a mitikus József Attila menyasszonyává. Flórasága az élő kozmosz, az eleven világ-mindenség révén éri el legmagasabb szintjét, és Tejút-istennő alakjában válhatott kérője, vőlegénye menyasszonyává. A mitikus nász december harma­dikén, Natália napján, vagyis „pontosan karácsonykor”, az Ur(Jézus) születésnapján, az égben beteljesedett. 117 Illyés Gyuláné: i. m. 88., 98. 150

Next

/
Thumbnails
Contents