Hagymás István: A mitikus József Attila. Szinkronicitások József Attila életében és életművében (Pilisvörösvár, 2015)
„Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret…”
Ugyanaz a Flóra egy alacsonyabb létfokozatra kénytelen leszállni, amikor Illyés Gyulánévá válik. Fluorsága és nem flórasága kerül előtérbe. Nem a virág, nem is a világ, a folyó vagy a szép szó, még kevésbé a tiszta szűz, a szeplőtelen Mária szerep az, amelyet férje oldalán játszik, ehelyett a fluor életidegen aspektusa van ráosztva a sors forgatókönyve szerint. Flóraságát, nevét, misztikus valóját, ősképi énjét József Attilának adta, Illyés Gyulának, a halál fiának (Illyés Gyula 1902. november 2-án született, halottak napján) már csak a nő (értsd: né) maradt... Hogy Flóra mennyire nemcsak a nevében hordta a természetet, hanem önmagában is, hogy természetes volt a természete, sőt hajlamos volt a neki fontos dolgokat is természetnek tekinteni, életteli tavaszi natúrénak, mint a rómaiak Flórája, kitetszik a következő idézetből: „Rövid ismeretségünk (kilenc hónapot töltöttek együtt - H. I.) legszebb óráit József Attilával április 16-án, pénteken délután töltöttük. Ezt mindig örömmel idézem föl. Boldog érzést árasztott már a langyos kora tavaszi idő, a nyers földszag, a kipattant rügyek, friss levelek és virágok édes illata, a fuvallatnyi szél, ahogy beburkolt ebbe a káprázatos növényvilágba, »növényi-szenvedély«-be. Frissek voltunk, könnyűek, vidámak. (...) Nagyon vonzó jellegzetessége volt József Attilának, hogy - különösen négyszemközt vele - úgy érezte magát az ember, mint a természetben. Folyton a tájak őszintesége jut eszembe róla. Ahogyan elnézzük az égen a felhők vonulását, alakjuk változását, a falevelek rezdüléseit, az ágak hajlongását, magaslatról a Balatont, a víz fodrozódását, parthoz csapódását, a fény-árnyék változását, az »ezüst«- vagy »arany«-hidat, a színek finom árnyalatait - soha el nem unva -, így ültem József Attila mellett, megindultan, belefeledkezve, milyen ártatlanul-nyíltan tárulkozik ki, s volt ez olyan érdekes és szívemelően szép, mint a természet vagy valamilyen művészeti alkotás. Ezen a tavaszi estén futott át rajtam először valami sejtelem, hogy talán mégis ő lehetne majd az, akivel összetartozunk.”118 Talán Flóra volt az egyetlen ember (asszony), aki pontosan tudta, hogy miért fontos Attilának, aki ráérzett saját szerepének a jelentőségére, aki hatalmas empatikus kapacitással egyben ösztönösen írta le szórólszóra önmaga természetének igazát, miközben József Attilát jellemezte. Talán éppen ekkor értette meg maga is, ezen a bizonyos áprilisi estén 118 i. m. 21-22. 151
