Hagymás István: A mitikus József Attila. Szinkronicitások József Attila életében és életművében (Pilisvörösvár, 2015)
„Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret…”
Az álomban Attila pénze (pénzmagja, aranya, kincse stb.) ott csörög Edit tenyerében. De (tegyük fel a kérdést) ki a birtokosa, és ki a jogos örököse ennek a bizonyos Attila-kincsnek? A dolgok jelenlegi állása szerint (úgy tűnik) a fájdalom maga, a magyarság és az emberiség (József) Attila-i közkincse és talán a megváltás záloga is mindaddig, amíg Edit (a név jelentése: vagyon + harc) megtagadja azt, amit ér: a Kisasszonyt, vagyis a legutolsó menedéket... Az Edit-versek világi (Föld-léptékű) kozmikus és nem utolsósorban személyes aktualitása miatt (vajon melyik József Attila vers nem időszerű?) érdemesnek tűnik előszedni még néhányat ebből a ciklusból. A Nagyon fáj fájásához, fájához szinte közvetlenül kapcsolódik a Kirakják a fát című vers. A fát vagonból kidobáló kemény emberek lopott fákká válnak a kis kölyök József Attila vállán. Vegyük észre, hogy József Attila gyermekként is, és felnőttként is az élet-fa-hasábjait vette a vállára, mialatt maga is fává vált: tehervagonokból kivetett keresztfává... Kirakják a fát A pályaudvar hídja még remeg, de már a kényes őszi szél dorombol és kiszáradt hasábfák döngenek, amint dobálják őket a vagonból. Ha fordul is egy, a lehullt halom néma... Mi bánt? Úgy érzem, mintha félnék, menekülnék, hasáb a vállamon. A kisgyerek, ki voltam, mégis él még. A kis kölyök, ki voltam, ma is él s a felnőttet a bánat fojtogatja; de nem könnyezik, egy dalt zöngicsél s ügyel, hogy el ne szálljon a kalapja. Tőletek féltem, kemény emberek, ti fadobálók, akiket csodáltam? Most mint lopott fát, viszlek titeket ez otthontalan, csupa-csősz világban. A Mint a mezőn... kezdetű versben egy kisfiút elevenít meg a költő, akit elér a vihar. Az (ős)elemek csatározása és a tehetetlen kisfiú félelme egy 138
