Hagymás István: A mitikus József Attila. Szinkronicitások József Attila életében és életművében (Pilisvörösvár, 2015)

„Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret…”

Mindebből talán feltételezhető egy olyan következtetés is a részünkről, miszerint a „gyermekké tett” József Attilának lehettek olyan fantáziái, hogy az anya, az anyaméh valójában egy pöcegödör, benne Attila, az embrió valójában ürülék, és a szülés tulajdonképpen székletürítés, de még inkább vetélés, bélsártól, salaktól való megszabadulás, a „fölösleg” eltávolítáa stb. (Feltételezésünket ha nem is igazolja, de esetleg megtámasztani látszik az a tény, hogy mind Pőcze Borbála, mind maga József Attila kényesen ügyeltek a tisztaságra, mindketten megrögzött „tisztaságmániások” voltak, és ugyanígy elképzelhető az is, hogy Attila kényszeres köpködései, az utolsó falat kényszerű rágása és lenyelni nem tudása, valamint emésztési zavarai is ezekre a feltételezett ősi, korai gyermeki fantáziákra vezethetők vissza...)

És most térjünk vissza a szükségét végző vadállathoz:

Az elmondottak ismeretében a vadállat nem elsősorban a szükségét végzi, hanem éppen székletet szül, de még inkább bélsarat vetél és ez a bélsár nem más, mint József Attila, akit éppen kipöccintettek, és most úgy néz ki, és annyit is ér, mint egy rakás sz..vagy mint egy rakás szerencsétlenség. ..

A hetedik versszak kése a valóságban is neki lett szegezve három „potenciális anyaimágónak”: Etát még Öcsödön támadta meg egy késsel, amikor a kislány az anyához való visszatérés ötletével állt elő (ezt már többször is idéztük).

Jolán így emlékszik vissza egy másik „kiskéses esetre”:

„— Na gyere, Attila - biztattam.

Etus kuncogni kezdett, hogy Attilának hívom »Pistát«. Ő már kezdte jól érezni magát. Bizalommal nézegette a »nénit«, anyánkat. Ám Attila megvetette a lábát, amikor mosdáshoz invitáltam. Amikor pedig megfogtam, hogy odavigyem a mosdótálhoz, fejét nekifeszítette a mellemnek. Olyan erő volt benne, hogy meg sem lehetett mozdítani.- A fene... - szaladt ki a száján egy leírhatatlan káromkodás.

Meghökkenve meredtünk a gyerekre. A következő pillanatban nyakon teremtettem. Még el sem csattant a nyakleves, anyám felsikoltott, én pedig már iramodtam is kifelé az udvarra. Attila leszegzett fejjel utánam: kezében marokra fogott, pengével előreszegzett bugylibicska. Az asszonyok újból hirtelen kicsődültek az udvarra, sápítoztak és kiabáltak, mi ketten pedig körbe-körbe rohantunk, amíg valaki el nem kapta Attilát és el nem vette tőle a kést.

130