Hagymás István: A mitikus József Attila. Szinkronicitások József Attila életében és életművében (Pilisvörösvár, 2015)
„Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret…”
Attila vers illene még ebbe a kapzsi tenyérbe? Az egyik minden bizonynyal a Nagyon fáj, amelyben legalább olyan költői a vetélés megelevenítése, mint amilyen poétikus az Odában a nemzés, ill. (szeplőtelen) fogantatás, a magzatiét és a születés ábrázolása... Szóba jöhet természetesen egy másik írás is: a Szabad-ötletek jegyzéke, amely ebből a szempontból felfogható úgy is, mint egy „versabortum”, mint elvetélt költemény, amely teles-tele van „fejlődési rendellenességekkel”... Maradjunk azonban a Nagyon fájnál, s készüljünk fel magunk is arra, hogy „érzéstelenítés nélkül” fogjuk „levezetni” a verset. A költemény 28 versszaka jól rímel arra a definícióra, amellyel a szülészek meghatározzák a vetélést: „Ha a terhesség a 28. hét előtt megszakad, az eseményt vetélésnek (abortus) nevezzük.. ,”97 Úgy látszik, hogy ha valaki arra adja a fejét, hogy eligazodjon a „József Attila jelenségek” szövevényeiben, akkor a medicinán belül nemcsak a pszichiátriában kell némileg jártasnak lennie, de a szülészetben is: a Nagyon fáj per definitionem „esemény”. Az első sor kint-bent-jének a mi olvasatunkban természetesen az anyaméh a viszonyítási alapja. A leselkedő halál egyaránt fenyegeti a vesztét (közelgő vetélését) érző magzatot és a költőt is, aki egész életében a halál vonzásában kellett, hogy éljen. A vers 9. sorának „muszáj”-ja megfelel a Ki-be ugrál... című vers 14. sorának: „...hogy nem szeret, ki jog szerint enyém.” Nem József Attila dönti ugyanis el, hogy hol, mikor, kivel találkozik, kit és miért szeret vagy gyűlöl, hanem a mitikus József Attila sorsát „kézben tartó” szinkronicitások révén, „felsőbb utasítása van” arra, hogy itt és most ahhoz, és csakis ahhoz a bizonyos nőhöz tartozzon, vagy éppen ne tartozzon (a vers ez utóbbinak a története). A szeretés kettős terhe, kincse és a születés csecsemői-anyai kínja a költeményben erősíti azon korábbi megállapításunkat, hogy a kettő: anya és magzat egy egységet alkotnak. És most jön az a híres-hírhedt titokzatos hasonlat (lásd a verset). Milyen logika, törvényes véletlen köti össze a párjára nem találó szeretetet a szükségét végző vadállattal? Természetesen most is, mint oly sokszor igazi József Attila-i fordulatról van szó. 97 Zoltán Imre i. m. 229. 127
