Hagymás István: A mitikus József Attila. Szinkronicitások József Attila életében és életművében (Pilisvörösvár, 2015)

„Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret…”

József Attila Óda című versének egyik legfontosabb tanulsága ebből a szempontból az, hogy a költő semmi mással nem törődik, csak azzal a bizonyos beojtott virággal. Maga kertésszé válik, fát nevel, egészen konkrétan: beojtja a virágzó gyümölcsfát, amely egyszerre Marton Márta, József Jolán (József - Attila? - jó lánya), a mama, de mindenekelőtt Mária, Gyümölcsoltó Boldogasszony. Ebbe a Máriába ülteti el magát József Attila ojtással (hogy kikerülje a szexet), ehhez a művelethez van szüksége a késre (oltókésre).

Ha az élet kezdetét nem a születéstől, hanem a fogantatástól datáljuk, akkor lényegét tekintve a két szónak is egyet kell jelentenie. Fogan szavunk a fog tőre vezethető vissza, ami utalhat pl. arra is, hogy az a bizonyos két ivarsejt „megfogja” egymást, hogy a mag (szem) talajt fog, ill. befogadásra talál, sőt eljuthatunk akár a szájon át való teherbeesésig is (orális fogantatás), tekintve, hogy a szájban elhelyezkedő fogak az elsődleges szervei ennek a furcsa műveletnek. (Az anyaistennők gyakran nem a szokásos úton-módon esnek teherbe, ismertek olyan példák, ahol az istennő, megöregedett saját gyermekeit falja föl, és szűzen esik velük ezáltal teherbe. Ilyen „kannibalisztikus” módon lesz terhes pl. Nut, aki Izisz néven Szűz Mária előképe...)

Szül szavunk viszont visszafelé olvasva rejti magában a foganást: lüsz, vagyis lesz (nem véletlen az egy sz), ami a van ige jövőidejű alakja, és keletkezést, létrejövetelt (ez a foganás lényege) jelent.

Ebben az olvasatban kap új értelmet a híres, titokzatos József Attila-i sor: „Mikor születtem, a kezemben kés volt —” (Azt mondják, részlet)

Attila a kés révén ülteti, oltja, vágja bele magát oda, ahová tartozik. Már csak az a kérdés, hogy a fogadtatás milyen, felismeri-e a befogadó, hogy kivel is áll szemben? Úgy tűnik, a válasz nemleges. De mint már említettük, Edit nemcsak Attila mitikus kilétét tekintve volt „vak”, saját misztikus mivoltát sem látta, láthatta, és Attilának ez is „nagyon fájt”. Ez a „kettős vakság” jelenik meg a Magány című versben, amely mintha kiegészítené az imént tárgyalt Ki-be ugrál...-t...

Első olvasatra ezúttal is egy „szerencsétlen” hja a sorokat. Átkokat szór arra, aki jog szerint hozzá tartozik, de ezt a másik nem tudja belátni. Ez az oka annak, hogy József Attila mindjárt a vers elején azon a szerven kezdi, amely a (be)látásért felelős: bogarat ültet mátkája szemébe:

119