Varga József: Bennem a Muravidék. Esszék, tanulmányok (Dunaharaszti, 2010)

Szabó József: Nem is olyan régen történt

Pedig a kutatásoknak megvolt az eredményük. Újabb és újabb készleteket tártunk fel. A bánya aranyko­rát élte. Szinte sajnáltam otthagyni a nehéz és küzdelmes szénbányászmunkát, s az összetartó, jószívű és szegény bányászokat. Az utolsó napokban már nem mentem le a tárnába. Az időmet bevásárlásra, csomagolásra, a munkám átadá­sára és a többi ügyem elintézésére fordítottam.- Jószerencsét, mérnök elvtárs! Rengeteg szenet találtunk, és mind ki fogjuk fejteni - mondták a bányá­szok búcsúzkodás közben a kezemet szorongatva. Ne menjen el! Jó dolga lesz nálunk is, hiszen sok szenünk van! De elérkezett a búcsú napja is. Emberek! Tényleg ki kellene találni valamit, hogy ne legyen soha búcsú, bú­csúzkodás az életben! Az indulás perceiben először a gyerekek sírtak, utánuk pedig a felnőttek. Keiner, a rob­bantómester úgy sírt, mint egy gyerek. Zupan, az éjjeliőr is könnyes szemmel búcsúzott tőlem Voga bányászfel­ügyelő is meghatottan szorongatta a jobbomat. A sírás láttán a lendvai gépkocsivezető vigasztalás­ként dörmögni kezdett:- Hogy az ördögbe is tudott ilyen helyre dolgozni. Még holtan sem szeretnék itt feküdni. A bánya még egy év múlva is rendszeresen küldte a felkutatott készletekért és termelésért járó prémiumot. A derék bányászok pedig többször is felkerestek Lendván. Bármikor jöttek, mindig szívből örültem nekik, de néhány év múlva a bányát teljesen elöntötte a víz. 1983" Maribor, 1988. január 7. (Megjelent a Népújság 22. számában, 1988-ban.) 40

Next

/
Thumbnails
Contents