Varga József: A kétnyelvű oktatás Szlovéniában (Dunaharaszti, 2009)

Az anyanyelvi gondolkodás és a kétnyelvű oktatás

sek a különböző tantárgyak tanulására, megértésére, összefoglalására, elmondására, alkotó és aktív tevékenységre, ha az anyanyelvükön tudnak értelmesen és gyorsan olvasni. Hasonlót keli megállapítanunk a tanulók írás- és beszédkészségéről is. Ha például a Vili. osztályban a tanári előadásból vagy a tankönyvekben levő többoldalas tananyagból a tanulók nem tudnak rövid, vázlatos öszszefoglalást készíteni szóban vagy írásban, akkor azok „időhiány” miatt képtelenek lesznek készülni a következő órákra, felelni stb. A tanulók a különféle ismereteket az anyanyelv segítségével sajátíthatják el igazán, föltéve, ha ezt birtokolják. Ha az anyanyelvet a másik nyelv vagy az idegen nyelv pótolja, vagy helyettesíti, akkor már anyanyelvi oktatásról, műveltségről, ismeretszerzésről és gondolkodásfejlesztésről nem is beszélhetünk. Ezért kell a kétnyelvű órák gyakorlatainak, alkalmazásainak és rögzítéseinek anyanyelven megvalósulniuk képzési rendszerünkben. A képességek kialakításánál és alkalmazásánál tudatossá kell tennünk azt a gyakorlatiassági elvet is, hogy a kétnyelvű oktatás jórészt funkcionális szemléletű. Szolgálnia kell mind a két nép nyelvi, irodalmi, művelődési, értelmi, érzelmi és hangulati követelményrendszerét és igényszintjét is.

Ezért nem elég csak megfogalmazni a kétnyelvű nevelési-oktatási tételeket, de biztosítani is kell az elvárásokhoz szükséges föltételeket; szavatolni annak társadalmasított megvalósulását! Az Alkotmánnyal és a kétnyelvű törvénnyel biztosított külön jogokat a gyakorlatban kell alkalmazni, mégpedig úgy, hogy anyanyelvi szinten fejlesszék a gyermekeink nemzeti identitásának minden determináló jegyét és sajátosságát. Nem elég tehát a felső tagozaton a különböző tantárgyakon belül a megfelelő magyar szakszavakat kiemelve zárójelbe tenni! E szakterminológiákkal tarkított füzetek csak látszat igényeget

11