Bence Lajos: Írott szóval a megmaradásért. A szlovéniai magyarság 70 éve (Győr - Lendva, 1994)
A szlovéniai magyarság rövid története (1919-1989) - A szlovéniai magyarság gazdasági és jogi helyzete Trianon után
érdekeket képviselő mozgalom illetve párt nem is alakult a 20-as években, a 30-as években pedig a diktatórikus intézkedések miatt nem is alakulhatott. Rövid időre a Független Muravidéki Párt és a Muravidéki Kisgazda Párt vállalta, nem kis gazdasági érdekeltségtől is vezérelve, a kisebbségi magyarság problémáinak felszínre hozását, hangoztatását, ezt is csak a választások alkalmával. A dolgok legmélyét természetesen az itteni értelmiségben, jobban mondva annak hiányában kell látnunk. Göncz Lászlónak a két világháború közötti kisebbségi viszonyokat vizsgáló - élő szemtanúk véleménynyilvánításán alapuló dolgozatában is erre a hiányosságra hivatkoztak legtöbben. A muravidéki magyarságnak nem volt olyan szellemi vezére, akire felnézhetett volna. „Állításuk szerint, a magyarság (értsd: muravidéki - B. L.) akkor még bízott abban, hogy az igazságtalan diktátumot majd egy igazságos békeszerződés vagy egyezmény követi, ami lehetővé teszi ismét a Magyarországhoz való tartozást.” Ebből kifolyólag nem alakult ki olyan védelmi mechanizmus, amelyet kisebbségpolitikának szoktunk nevezni, bár nagy szükség lett volna rá. Annál is inkább, mert az új állam politikájában már érvényesült az a nem titkolt szándék, mely szerint a kisebbségi kérdés megoldásának legrövidebb útja az asszimiláció. Ez a vidék még a meglévő kis számú értelmiségijét is elveszítette a 30-as években: a tisztségviselők, a tanítók és az egyéb szellemi foglalkoztatottak a fokozódó nyomás következtében máról holnapra munkahely nélkül maradtak, helyüket idegenek foglalták el, legtöbbször betelepedők illetve betelepítettek. Ez utóbbit azért kell hangsúlyozni, mert az új tanítói munkaerő nagy része nem önként jött, hanem nemegyszer kényszerből, Szlovénia belső területeiről, központi elhatározásból, e vidék ugyanis nem állott a fejlődés olyan fokán, hogy túlságosan vonzó lett volna az értelmiség számára. Voltak, akik büntetésüket töltötték itt. A fenti helyzet illusztrálására álljon itt egy rövid idézet a Szabadságból: „50 tanító hiányzik a prekmurjei iskolában! A mi vérünkbeli tanítókat, kik itt születtek, itt nevelkedtek, kik megértik a mi szívünk minden dobbanását - ezeket elűzték, elvették tőlük a kenyeret, és új tanítókat küldtek ide, kik nem is nagyon szívesen jönnek... mert mindig bizonytalanságban élnek.” A húszas évek közepétől az asszimilációs politika az iskolaügyre is kiterjesztette hatását. Előbb a magyar tannyelvű iskolák helyzetét nehezítették meg - természetesen gazdasági okokra hivatkozva - a kötelezően betöltendő 30-as osztálylétszámmal, elérve ezzel, hogy a magyar iskolák 15
