Bence Lajos: Írott szóval a megmaradásért. A szlovéniai magyarság 70 éve (Győr - Lendva, 1994)

A szlovéniai magyar irodalom (1919-1989) - A szlovéniai magyar irodalom

tatást jelent a fiatal tollforgató számára. Ahhoz a korosztályhoz tartozik, amely korán leszámolt illúzióival, s ebből a gesztus jogán nem egy versében emel szót a vélt és valódi sérelmek ellen, ha úgy érzi, hogy „fagyvirág- világban” él. Péntek Imre írja a kötet fülszövegében: „... képes eljátszani a múlttal és jövővel, a felidézett gyermekkor hangulataival, a feltáruló lehetőségekkel... Bravúros »szövegképeket« alkot, a vizuális költészet logikája szerint szervezve sorait.” Jelenleg Budapesten magyarnéprajz szakos bölcsészhallgató. A másik elsőkötetes, Topiák János a rögösebb utat választotta. A képzőművészeti középiskola elvégzése után irodalmi pályára szánja el magát, ezt is különc módon: alkalmi munkákból tartva el magát, a muravidéki magyar irodalmi és nyelvi közeggel alig érintkezve, a szlovén fővárosban él, elszigeteltségben. A századelő avantgarde kísérletezőinek nyomán halad (főleg a dadaistákat követve), akiknek a polgárpukkasztás volt az egyik céljuk. Ezzel talán már arra is utaltunk, hogy nála élet és költészet nem válnak ketté. Nem szerepeket próbál átélni: a költő feloldódik a magánemberben és fordítva. Lukács István írja Topiák verseiről: „Az öt ciklusba (...) foglalt versek első olvasásra némi felháborodást válthatnak ki, hogy ne mondjuk, averziót az olvasóban. És ez az új, ez a kihívás - az olvasó provokálása, bosszantása. Topiák lírája nem beleérző, együttérző olvasót akar, a Toplák-líra fricskákat osztogat nekünk (Metamorfózis, Aborigénekeim), meg-megtorpan egy pillanatra, velünk van, a kegyeinket lesi, hogy azután pimaszul az arcunkba nevessen.” Több műfajban is otthonosan érzi magát: ír kisprózát, képzőművészeti és irodalmi esszét és tanulmányt, újabban a regényig is elmerészkedik.

117