Zágorec-Csuka Judit: A muravidéki magyar könyvek világa. Tanulmányok és publicisztikai írások (Pilisvörösvár - Lendva, 2010) (Pilisvörösvár - Lendva, 2010)
4. Irodalomtörténeti írások
152 A MURAVIDÉK1 MAGYAR KÖNYVEK VILÁGA bői Párizsba, ahol két évet tölt mint elveszett fiú, s ezt követően visszautazik Budapestre, majd Gyarmatra. A regény cselekménye egy hosszú várakozásnak tűnik, mintha a főhős egyebet sem csinált volna, mint csak várt volna valamire Párizsban. De ebben a várakozásban valahogy „közelebb került az élethez” és önmagához. A főhős identitáskeresése összefonódik az idegenség, a külföldiség megélésének tudatával, aki Párizsban döbben rá, hogy magyar, és hogy ez egészen mást jelent odakint, mint otthon. Márai életrajzából tudjuk, hogy édesapja kifejezett kívánságára, az 1919-es forradalom bukása után elhagyta az országot egy időre, és külföldön folytatta tanulmányait. Lipcsébe ment, ahol az Institut für Zeitungskunde hallgatója lett. Nem sok időt töltött itt, mert a tanulásnál sokkal jobban vonzotta maga az újságírás, az élet forgataga. Lipcséből Frankfurt am Mainba (1920), majd Berlinbe (1921) költözött, ahol egy ideig még folytatta tanulmányait, de a tizedik félév után végleg abbahagyta. Több lapnak először alkalmi, majd állandó munkatársa lett (Drache, Simplicissimus, Frankfurter Zeitung und Handelsblatt). Az írónak az utazás lett az életeleme és az írás az ihletője. A Kassai Naplóba és a Kassai Újságba is küldte az írásait. 1923-ig maradt német földön. Néhány év Berlinben című (1923) visszaemlékezése alapján a következőket írta erről az életszakaszáról: „Az életem szomorú volt Berlinben és unalmas. Senki sem szeretett és senkit sem szerettem. Berlinben négy éven át mindenki, aki a környezetemben lélegzett, iparkodott belőlem élni, nem mintha nekem volna, de nekik az is elég volt. Bizonyos idegenkedő megelégedéssel jegyzem föl, hogy 5 hónapon át majdnem kizárólagosan én tartottam el egy baptista hittérítőt, aki Tuniszból jött és nem volt nadrágja.” Az életrajzi emlékeit, benyomásait használja fel az említett regényében is, amelynek különösen „Máraias” a hangulata. A „Senki sem szerette és senkit sem szeretett” vezérmotívum végigvonul az egész regényen. Az író életében Németország után Franciaország következett. „Párizsi tartózkodásunkat három hétre terveztük. De aztán hat évig maradtunk. Valamilyen avas, rosszízű szegénységben éltünk” - emlékezett vissza. Nagyon megszerette Párizst, de ott is mindvégig „idegen emberek” maradtak a felségével. Ezt az életérzését a regényében a következőképpen érzékeltette: „Evek múltak el, s még mindig nem csomagoltunk ki egészen, de néha már jó helyen nevettem.” Márai Idegen emberek c. regényének szellemi topográfiája (geográfiája) Párizs és a Magyarország között mozog, illetve az európai identitás és a magyar identitás kettősségének szinkronicitását mutatja, az identitások narratív konstrukcióját. A párizsi valóság más (idegen) volt, mint a magyar valóság. Az európaiság megélése egyszerre válaszút elé állítja a főhőst, aki kénytelen volt feltenni odakint a saját identitására vonatkozó alapvető kérdéseket: „Nem tudom, hogy ki vagyok. Nem tudom, mi lesz velem. A mesterség nem fontos, annyiféle mesterség van, kalaposok, esernyőárusok és egyetemi tanárok, a végén mindenki él valamiből. Engemet most valami más érdekel. Szeretném tudni, hogy ki vagyok. Talán nem tudom kifejezni magam, s lehet, hogy ti ajánlott levélben pontosan megírjátok nekem, ki vagyok. De félek, hogy a válasz nem ilyen egyszerű.” Márai regénybeli perspektívája - egyedül Párizzsal szemben (új értékek keresése új egzisztenciális dimenziók kíséretében) merül fel, reprezentálódik. Párizs kezdetben szentimentálisán hat rá, majd egészen másképpen látja, mint amit a könyvekben ígértek neki róla. O élni akart itt, a kultúrát, az irodalmat, a szellemiséget kereste. A regény alapdilemmája az, hogy hogyan
