Vida István: Egy petesházi tüzér visszaemlékezése a II. világháborúra 1941-1945 (Lendva, 1998)
A front összeomlása és a visszavonulás
tatja, akkor adok cigarettát meg szappant is. De ő hajthatatlan volt. Akkor nem maradt más hátra, ráfogtam a puskát és mondtam neki, hogyha nem segít, akkor agyon fogom lőni. Erre aztán az asszonyok elkezdtek sikoltozni, jajgatni, én meg mondtam nekik, hogy mind agyonlövöm őket, ha a gyerek nem mutatja meg, hogy melyik irányba mentek el a németek. Csak a falu végéig kell jönnie, onnan visszafordulhat. (A faluban csak 10-15 ház volt.) Akkor az asszonyok rábeszélték a fiút, hogy mutassa meg az utat. Ott láttam először meg utoljára Oroszországban faliórát. Háromnegyed négyet mutatott, késő délutánra járt az idő. Elindultunk az őrmesterrel meg a fiúval, végig a falun. Az utolsó háznál délre mutatott a gyerek (hogy a németek arra mentek), de utat nem lehetett látni. Csak a letaposott hó volt mindenhol. Szerencsére voltak utat jelző karók. Láttam, hogy a fiú még akkor is félt, mikor elváltunk. Tartott tőle, hogy agyonlövöm, pedig még a háznál sem tettem volna meg, akkor sem, ha nem engedelmeskedik. Nekilódultunk az őrmesterrel dél irányába. Az úton sehol senkit nem lehetett látni. Egyszer csak észrevettem, hogy egy vitorlázórepülő kering felettünk. Egy idő múlva valahol a közelben le is szállt, mi pedig elindultunk felé. Kíváncsi voltam, hogy mi lehet benne. Még a levegőben láttam, hogy a gépen német jelzés van. Amikor közelebb értünk (lehettünk talán 100-200 méterre), német katonák állták el az utunkat, és géppisztolyt fogtak ránk. Felszólítottak, hogy: „Zurück, zurück!”, így nem közelíthettük meg a gépet. Inkább tovább indultunk. Ahogy gyalogoltunk, azt vettem észre, hogy kezd az őrmester tőlem elmaradozni. Hátra-hátra néztem, kérdeztem: „Öreg, jön?”. Ő visszafelelt: „Megyek tüzér, megyek.”. Ez többször is lejátszódott, miközben mindjobban lemaradt tőlem. Közben besötétedett. Mikor utoljára hátranéztem, már nem láttam az öreget; vagy a sötétedés miatt, vagy mert annyira elmaradt. Még egyszer visszakiáltottam neki, de feleletet már nem kaptam. így egyedül folytattam az utat. Senkit sem láttam, senkivel nem találkoztam jó darabig. Egyszer csak rátértem egy magasabb rendű útra, amely keletről nyugat felé haladt. Szépen le volt takarítva a hó róla. Persze nem tökéletesen, de azért jól járható volt. Ezen az úton én nyugat felé indultam. Mentem egy jó ideig, amikor arra lettem figyelmes, hogy valami morgás jön keletről. Ez a furcsa zaj mind hangosabb lett, tehát a hang forrása felém közeledett. Lassan kivettem a morgásból, hogy tankok közelednek. Gondolkoztam, hogy milyenek lehetnek. Ezen az éjjelen lövöldözést még nem hallottam, így nem értettem, hogy honnét jöhetnek a tankok. Mindenesetre lehúzódtam az árokba, 75
