Vida István: Egy petesházi tüzér visszaemlékezése a II. világháborúra 1941-1945 (Lendva, 1998)

A front összeomlása és a visszavonulás

régen beültették és bevetették. Mivel a magyar csapatok csak átvonultak, így a bevetett területek épségben megmaradtak. A krumpli meg más vetés őszre szépen megnőtt. Ősszel a kocsisok a hátunk mögött lévő falvakból ki­hajtották a lakosságot krumplit ásni, és hordták hozzánk is kocsikkal a tüze­lőállásba. Az üteg legénysége a földbe egy vermet ásott, amibe beleeregettük a szekerekről a krumplit prizma-alakba, majd beföldeltük 30-40 cm vastagon. Nálunk így szokták a krumplit télire eltenni. Volt ott talán 7-8 vagonra való is belőle 40-42 ember részére. A téli fűtőanyagot úgy biztosítottuk, hogy a kocsisok folyamatosan szállí­tották a rönköt az erdőből, mi pedig a szabad időnkben felvágtuk azt. A tü­zérnek sok szabad ideje van, mert a munkája csak a lövés, s ha nem kell lőni, akkor azt teszi az ember, amit akar. Nyáron ilyenkor nagyon sokat kártyáz­tunk. Amikor a téli állás kiépítése elkezdődött (ez kb. szeptember elején lehe­tett), akkor mindenkinek el kellett menni bunkereket ásni. A nyári ütegállás­tól 350-400 m messze volt a kijelölt téli állás. Én nem jártam el építeni, mert ha lőni kellett, akkor nekem az ágyúnál volt a helyem. Én voltam az irányzó, aki nélkül nem lehetett tüzelni. Egyszer en­gem is elparancsolt a tisztes téli állást ásni, mert a szakaszvezetők azt mond­ták, ha mindenki megy dolgozni, akkor nekem is el kell mennem. El is men­tem. Amikor visszatértünk, a tűzmester csúnyán lehordta a tiszteseket, mert engem nem lett volna szabad az ágyútól sehova sem elparancsolni. Azt hit­tem, hogy kikötteti őket. Persze, hogy ez nagy probléma volt a tűzmesternek, mert amíg nem vol­tam ott, addig is kellett lőni valami különlegesen fontos célpontra, amire na­gyon pontos irányzást kértek. Az irányzó meg vagy nem tudott, vagy talán elnézte magát egy kicsit, a lényeg, hogy nem oda ment a lövés, ahová kellett. A százados letolta a tűzmestert, hogy ilyen irányzóval lövet. Engem meg Bo­gár Ferencet tartott a tűzmester a legjobbnak, de ő (ahogy már leírtam) meg­halt, amikor a löveg felrobbant. Énrám tehát a tűzmesternek szüksége volt. Ezt abból is észrevettem, ha valami különösen pontos irányzást követelt, ak­kor mindig velem, azaz az első számú ágyúval lövetett. Ennyit a téli állás ismertetéséről. Január elején nagyon hidegre fordult az idő. Ez inkább az orosznak ked­vezett, mint nekünk. Az oroszok bírták a hideget, mert megfelelően fel voltak rá készülve. Volt vastag téli ruházatuk, meg hozzá is voltak szokva a kemény téli időjáráshoz. Ellenben a magyar és a német katonaság nem volt megfelelően felkészülve az oroszországi mínusz 35-40 fokos hidegre. Az orosz fegyverek, valamint az egyéb hadifelszerelések már a gyárban 58

Next

/
Thumbnails
Contents