Vida István: Egy petesházi tüzér visszaemlékezése a II. világháborúra 1941-1945 (Lendva, 1998)
Előrenyomulás a Donig
onnan, így a krumpli megmaradt. Kihordtuk a veremből, még ástunk is hozzá, hogy nagyobb legyen a bunker és befedtük. Két napos munka után elkészültünk. A gyalogosok meglátták a krumplit, ami 25-30 mázsa is volt. Kérdezték, hogy mit csinálunk vele. Azt mondtuk, hogy megesszük. De hát ennyit nem tudtunk volna magunk megenni, ezért adtunk nekik is bőven belőle. így történt ez az eset a bunkerásással. Úgy látszott, hogy ők már akkor is éhesek voltak, pedig csak 10-14 napja voltak kint a vonalban. A következő napokban aztán lett annyi krumplievő pajtás, hogy csak na! Ott érkezett meg az ütegtől (az első fél szakaszhoz) Kovács zászlós meg a csicskása is, így lettünk kilencen. Őrá nem is volt szükség, mert tartalékos volt, ráadásul nem értett az ágyúhoz semmit. A gyalogosoknak volt a második ház padlásán a hátunk mögött egy figyelőállásuk. Egyszer odajött egy tiszt és azt mondta, hogy nekünk is, akiknek már van csillagunk, el kell menni megfigyelőbe. Hát ilyen nem volt más, mint a tizedes meg én. Attól a naptól kezdve el kellett oda járni. Május 27-én kezdtünk német kosztot kapni, 28-án semmi különös sem történt. Május 29-én este kezdődött egy orosz repülőtámadás, mely egész reggelig tartott. De 30-án hajnali ötkor megkezdődött a tüzérségi és gyalogsági támadás is. Reggel 1/2 8-kor a mieink ellentámadásba mentek át. Hét orosz repülő jött és géppuskázott. A 7. ütegünk nagyon sokat lőtt. Mi meg csak lestük, hogy nem jönnek-e az orosz tankok, de nem jöttek, így nekünk nem volt szabad lőni. Az egész nap folyamán kisebb támadások voltak, még éjjel is, de előrenyomulás nem. 31-én reggel megint támadtak az oroszok. Ezen a reggelen jelentek meg először a magyar repülők. Tíz órakor vége volt a támadásnak, Délben kb. 40 méterre tőlem esett le egy akna, de nem sebesültem meg. Este nyolckor megkezdte a 3. üteg a lövést, de nem sokat lőttek. Június elsején hajnali fél háromkor az orosz támadásba lendült. Öt órára a 3. és a 4. löveg összesen 160 lövést adott le azért, mert a másik két löveg (az enyém, meg a második számú löveg is) páncélelhárításra volt felállítva. A mi félszakaszunkat is riadóztatták, mert páncéltámadást vártunk, de szerencsére nem volt. Azt mondták a tüzelőállásbeliek, hogy mire a támadásnak vége lett, olyan volt az ágyú csöve, mintha a kovács a tűzből húzta volna ki a vasat. Hát hogyne lett volna olyan, mikor azt tanították, hogy normális körülmények között 24 órában egy ágyúból csak 120-at szabad kilőni. Ők pedig akkor két és fél óra alatt 80-at lőttek ki mindegyikből. 28
