Zsiga Tibor: Muravidéktől Trianonig (Lendva, 1996)
Muraközért
Felvetődik a kérdés, hogyan lehet értékelni a Zala megyei kezdeményezést, a “nemesi felkelésit a kor eseményei sorában. Egyedinek kell-e tekinteni, vagy talán más példán alapszik? A válasz egyértelmű: előzményi példán alapszik; Zala megye hivatalos vezetői, bár elfogadva és hirdetve is a demokratikus önrendelkezési elvet, a végső megoldáshoz akartak nyúlni, ahhoz, amelyet alkalmaztak velük szemben és az események idején és helyén. Ebben az időben harcok folytak a volt osztrák tartományokban, Karintiában és Steierben az osztrák és jugoszláv katonaság között. Ludwig Hülgert tábornok vezetésével “heimwer” (“honvédő”) csapatok alakultak. Ezekben a harcokban szerzett érdemeket szlovén részről Rudolf Maister, aki befolyásolója volt a muravidéki eseményeknek is. A helyzet tarthatatlansága miatt járult hozzá a békekonferencia, hogy Karintiában népszavazás lehessen. Az 1920. október 10-én megtartott népszavazáson a szlovén többségű lakosság Klagenfurtban és környékén Ausztria mellett döntött. Ugyancsak vita volt a Szerb-Horvát-Szlovén állam és Olaszország között Fiume (Rijeka) hovatartozásában. 1919. szeptemberében D’Annuzio vezetésével olasz szabadcsapatok vonultak be a városba. Az olasz kormány fegyveresen fellépett saját szabadcsapatai ellen. Fiume (Rijeka) végsősoron semleges maradt, de megmaradt olasz jellege. Flasonló fegyveres felkelés volt Nyugat-Magyarórszágon Prónay Pál vezetésével. Végsősoron nekik is köszönhető, hogy Sopron és további tíz magyar község Magyarországon maradhatott. Tehát az esetleges “nemesi felkelés” nem volt idegen a korabeli eseményekben. Sőt, a példákat említve elősegítették a békés, népszavazás utáni rendezés lehetőségét. Nem lehet tudni azonban biztosan, hogy Muraköz esetében is így történt volna, azt csak valószínűsíteni lehet. Arról is kell szólni, hogy mi befolyásolta a korabeli magyar kormány döntését, a “nemesi felkelés” megakadályozását. Nem más, minthogy komolyan vette az antanthatalmakkal Belgrádban 1918. november 13-án kötött fegyverszüneti egyezményt. Az egyezmény látszólagosan garantálta az ország déli határait, a megállapított demarkációs vonalat nem tekintették jövőbeni határnak, a megszállt területeken a magyar közigazgatás megtartását ígérték. Mint később kiderült, az antant vállalásait sorra megszegte, de a magyar kormány ekkor még hitelt adott az egyezményben foglaltaknak. Úgy vélte, békés úton érvényt lehet szerezni a hirdetett elvnek, a népek, nemzetek önrendelkezési jogának. Alig telt el egy év és Zala megye közgyűlése ismételten napirendre tűzte a Muraköz, a belatinci és az alsólendvai járások megszállt részeinek "... az ország testéből való elszakítását...” és tiltakozását fejezte ki miatta. Felhívták az elszakított terület lakosságát, hogy hovatartozási szándékát nyilvánít-96