Zsiga Tibor: Muravidéktől Trianonig (Lendva, 1996)
A megszállás után
alkalmazták. De még ebben is eltérés volt a szlovén tartomány tájegységeiben attól függően, melyik területrész melyik országtól került át. Ezért a kezdeti időkben megkülönböztettek szlovén (a volt Krajna tartomány), steier (volt steier tartomány) és murántúli (muravidéki) törvényalkalmazást. A jugoszláv központi kormányzat a tartományi törekvéseket elsősorban úgy kívánta visszaszorítani, hogy a széles jogokkal rendelkező kormánybiztos kinevezését saját hatáskörébe vonta. Ezt a jogot a király nevében Sándor régens-herceg gyakorolta. Megszűnt az a helyzet, amikor a szlovén Nemzeti Tanács, vagy annak altanácsa nevezte ki a kormánybiztost, mint pl. Lajnšic esetében. Az időközben történt, gyakori kormánybiztosi váltások jól jelzik e folyamatot. Muravidék második kormánybiztosa Schitnik volt, majd őt Berbuc követte. Gašper Lipovšek negyedikként 1920. június 4-én kapta meg a megbízását és tizenhat évig állt a muraszombati hivatal élén. A bírósági igazságszolgáltatás a magyar bírói szervezet teljes felszámolásával megszűnt. A szlovén tartományi kormány nem tudott a helyszínre küldeni megfelelő végzettséggel rendelkezőket. Több hónapos keresés után Újvidékről érkezett két bíró, akik ellátták az igazságszolgáltatási feladatokat. De nekik is nagy gondot jelentett az alkalmazandó jog megválasztása. Csak annak engedélyeztek ügyvédi tevékenységet, aki a ljubljanai ügyvédi kamaránál bejegyeztette magát. Muravidékről tizenhatan jegyeztették be magukat. Ez ellen a kormánybiztos tiltakozott, mert szerinte nem rendelkeztek szlovén nyelvismerettel, amelyet minden köztisztviselőnek előírtak. Szerinte “... valamilyen .kótyagos magyarosított muravidéki tájnyelvet beszélnek”. A megszálló katonaság állományát és parancsnokait kéthavonta váltották. Megakadályozva, hogy köztük és a lakosság között bármilyen kapcsolat létrejöjjön. Az alsólendvai körzetben Perko, Mundič és Lukič alezredesek voltak a parancsnokok. Lukičot ismét Mundič követte. A katonák magatartása, fegyelme nagyban függött az adott parancsnoktól. Annak ellenére, hogy névleges jelenlétük a közrendet és a közbiztonságot volt hivatva biztosítani, éppen az ő erőszakosságaik adtak okot a féléimre. Gyakran fordult elő a hegyi pincék feltörése, a bor ellopása, kereskedők üzleteinek éjszakai kifosztása, útonállások, rablások (pl. Tivadar alsólendvai írnok, Amborus asztalos fia, Varga József lendvahosszúfalusi lakos elleni erőszakos esetek). Előfordult nők megerőszakolása is. 1919. augusztus 19-én halálra rugdosták a lelkes szláv érzelmű Gombócz Antal alsólendvai lakost. Lukič alezredes parancsnoksága alatt még ítélkező jogot is gyakoroltak a katonák. A terület elzártsága, az iparcikkek hiánya okot adott a csempészésre. Természetesen ez tilos volt, de a kényszer mégis szülte. Lukicč alezredes a csempészekkel szemben visszaállította a középkori botbüntetést. A botütésektől megsérülteket addig fogva tartotta, amíg
