Zsiga Tibor: Muravidéktől Trianonig (Lendva, 1996)
A határmegállapítás előkészületei
A határmegállapító bizottság 1921. augusztus 25-én érkezett első állomáshelyére, Varazsdra. A bizottság adminisztratív munkáját segítette az e célra létrehozott titkárság, francia titkárral az élén. A nagyszámú segédszemélyzetre figyelemmel a mindenkit magába foglaló bizottság létszáma 40- 50 fő között mozgott. A végzendő feladatokat az előzőkben is említett Nagykövetek Tanácsa által kiadott “Utasítások” és “Pótutasítások” tartalmazták.125 Az “Utasításinak nevezett, a határrendezésre, megállapításra, kitűzésre vonatkozó szabályok minden országra vonatkoztak, amelyik akár gyarapodás, akár elcsatolás útján érintve volt. Ennek megfelelően szabályozták benne a határmegállapító bizottságok megalakulási rendjét, szervezetét, döntési rendjét. A bizottságok alapvető feladataként szabták meg a határ helyszínen történő megállapítását. Ezt két szempontra figyelemmel kellett végezni. A békeszerződésben névvel - pl. községnévvel - vagy földrajzi fogalommal - magassági vagy háromszögelési ponttal - megjelölt helyeket mint fixpontokat kellett figyelembe venni, azon nem volt szabad változtatni. Ahol pedig az szerepelt, hogy “.... a helyszínen megállapítandó vonal ...” ott a bizottságnak kellett meghatározni a terepen, a valóságban kijelölni a határvonalat. Ez pedig gyakori volt. Muravidék határának megállapításánál többek között “... helyszínen megállapítandó vonal....” volt az északi részen a 313 magassági pont és a Szentgotthárdtól délre 10 kilométeres távolságban lévő pont között: északra a Rába, délre pedig a Mura folyók vízválasztójának megállapítása és ennek megfelelően a határ kijelölése. A helyszínen kijelölendő vonalnál a bizottságok feladatának szabták, hogy a bizottságok “... tartoznak törekedni, hogy a békeszerződésben adott meghatározásokat minden esetben legpontosabban szem előtt tartsák...” A határ kijelölésénél csak két szempontot vehettek figyelembe az adott természeti viszonyoknál: egyrészt a közigazgatási határokat. Lehetőleg kerülni kellett a nagyobb birtoktestek kettévágását. A másik szempont a helyi gazdasági érdek volt. Ez leginkább vízgazdálkodási gátaknál, külső tanyai településeknél jött számításba. Tehát a bizottság nem lehetett figyelemmel néprajzi, vallási, katonai szempontokra. A bizottság egyes kérdésekben szótöbbséggel döntött. Tekintettel az összetételre, benne az antanthatalmak négy képviselője mint “érdektelen” tag (így nevezték magukat) vett részt. Nem lehetett kétséges, hogy az antant képviselői bármit eldönthettek számarányukkal. Az “utasítás” látszólag lehetőséget biztosított helységnévvel megjelölt - fix - határpontok megváltoztatására is. De ebben az esetben a bizottsági tagok egyhangú szavazatára volt szükség. Ez elképzelhetetlen volt, hisz ilyen esetben a változtatás valamelyik érdekelt fél 120
