Kepe Lili (szerk.): Lángot adok, ápold, add tovább… Gondolatok a muravidéki magyarságról (Lendva, 2013)
Balaskó Enikő: Megmaradásunk kulcsa a kultúránk
hogy mi a pozitív és negatív, mi a hasznos és haszontalan, mi az érték, mi a hagyomány, mi a kultúra. Lehetséges, hogy közben a kamaszok eltévednek, letérnek az útról, eltávolodnak attól a szemlélettől, amit tanítottunk nekik, mert egy időszakban vonzóbb a tömeg. De ha idejében kínáltunk számukra különféle impulzusokat, akkor van rá esély, hogy valamikor még visszatérnek valamelyikhez, mert vannak róla emlékeik. Az ember csak arra tud emlékezni, amire hagyják, hogy emlékezzen. Ha nem ültetik el benne gyermekkorában a népi kultúra magját, akkor nehezebben tud benne kibontakozni, hiszen nincsenek róla emlékei. Ez nemcsak a néptáncra igaz, hanem a zenére, olvasásra, színházra... Amikor az eltévedt kamasz visszatalál az útra, és rendszeresen kezd el foglalkozni a kultúra valamelyik ágával, egy közösségbe kerül, amelynek tagjai hasonlóan gondolkodnak, így érzi, hogy oda tartozik akkor is, ha a tömegek ezt furcsának, másságnak látják. A nyelv és a kultúra által tud kialakulni az ember identitása, hovatartozása egy közösséghez. Kisebbségi létben ez még fontosabb, hiszen az asszimilációt nem tudjuk megállítani, de megpróbálhatjuk egy kicsit fékezni. Kallós Zoltán szavaival élve: „Addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és táncolunk.” Önmagam ehhez kevés vagyok, csupán a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet támogatása is kevés ehhez. Szükség van Önre, gyermekeire, unokáira, akik továbbviszik hagyományainkat, kultúránkat, nyelvünket. Csak így tudunk megmaradni, fennmaradni e globalizált világban, csak így tudjuk elkerülni azt, hogy a tömegekkel sodródjunk. „Az örökös vándorút véget soha nem ér, S ha nincsen gyökered, elvisz a szél. ” (Bródy János)
