Kepe Lili (szerk.): Lángot adok, ápold, add tovább… Gondolatok a muravidéki magyarságról (Lendva, 2013)
Göncz László: "Fényesen tündöklő drágakő"
pen egy cél körül körvonalazódott: fizikai értelemben túlélni és várni a kedvező lehetőséget, hogy az elkövetett politikai hiba jóvá tétessék. Magyarán a Muravidéken is a revízióba vetett hitben rejlett akkoriban a kis közösség megtartó ereje. Annak szellemében szervezte meg szerény kulturális életét a magyar lakosság az őrségi végektől az alsólendvai dombság keleti lankái alatt fekvő falvakig, amennyire az asszimilálásra beállítódott első délszláv hatalom azt hagyta. A második világháború időszakát ugyan a Mura menti magyar közösség zöme felszabadulásként élte meg, ellentétben a környéken élő szlovénokkal, azonban a háborús időszak - néhány kellemes és lelket melengető ünnepi eseménytől eltekintve - a nagy világégés jellegéből fakadó félelem és fájdalom miatti szorongásként maradt meg az emberek többségének emlékezetében. Jelentősebb közösségi építkezésre az akkori néhány esztendő - még ha a későbbi megmaradási küzdelem szempontjából volt is hozadéka - semmiképpen nem volt alkalmas. Sokkal inkább a nemzeti konfliktus kiéleződéseként, az egymás mellett vagy egymással együtt élő népek kölcsönös megalázásaként íródott be a történelembe. Az arra a korszakra vonatkozó történelmi emlékezetet - később egyértelműen a magyar kisebbség rovására és kárára - eléggé kiforgatta és egyoldalúvá tette az egypártrendszer állami és regionális apparátusa. A korabeli, magát szocialistának nevező rendszer által felszabadulásnak kikiáltott esemény (ami a második világháború alatt megnyilvánult totalitárius rendszerek megtörése és megszüntetése szempontjából 1945 vonatkozásában nem vitatható) utáni időszak, mintegy másfél évtizeden át, a muravidéki magyarság nemzettudata szempontjából a közösségi mélyrepülés legkritikusabb részének tekinthető. Több száz magyar nemzetiségű személy indokolatlan meghurcolásban részesült, valamint a magyar közösséget - még ha azt egyértelműen nem is deklarálták - nemzeti alapon negatív jelzővel megpecsételték. Néhány évvel később, főképpen a jugoszláv-magyar konfliktus következményeként leereszkedő vasfüggöny miatt, a muravidéki magyarok hermetikusan el voltak zárva az anyanemzettől. Akkoriban nemhogy jelentősebb teljesítményre nem volt képes a kis lélekszámú közösség, a mozgástere is teljesen beszűkült, aminek könyörtelen velejárója volt a többségi nemzetbe történő integráció, ami erőteljes öntudatzavarokkal járt.
