Varga József: Muravidéki (hetési) nyelvi és létmorzsák (Lendva, 2015)
4. fejezet. Hetési (muravidéki) magyar közmondások, szólások, szóláshasonlatok. Állandó szókapcsolatok
Muravidéki (hetési) nyelvi és létmorzsák 89 Hetési (muravidéki] magyar szóláshasonlatok Ma az állandósult szókapcsolatok harmadik fajtájáról szeretnék szólni, vagyis a szóláshasonlatokról. Mi a szóláshasonlat? Olyan, rendszerint hasonlat alakú szólás, amelyben az egyik tag (a hasonlított) megőrizte eredeti jelentését, a másik pedig (tudniillik, amelyhez valamit hasonlítunk) többé-kevésbé elhomályosult jelentésű, s gyakran pusztán nyomatékosításra, fokozásra való. Például: Szegény, mind a templom egere, vagy Úgy mégijettem, hogy égy krajcár se maratt a zsebömben. Beszéltem a kedves hallgatóknak a Muravidéki Magyar Rádió Nyelvművelő adásaiban. Most bemutatok, azaz ismertetek huszonöt szóláshasonlatot tájnyelvünkön, megadva a jelentésüket is, amelyek még napjainkban is használatosak mindennapjaink beszédszituációiban. 1. Annyit iért hozzá, mind tik a zábécéhö. - Nem ért hozzá semmit, de úgy tesz, mintha értene. 2. Jobb annyi, mind kapnyi. - Nagyobb öröm segíteni, mint segítséget kérni vagy elfogadni. 3. Olla ártatlan, mind a ma született bárány. - Teljesen ártatlan. Hibátlan, amiben vádolják. 4. Alázatos, mind a torba járu kutya. - Túlságosan meghunyászkodó, szerény. 5. All, mind a Bálám szamara. - Szótlanul, némán, tétlenül áll. 6. Atesét rajta, mind a szomsidasszon a csiéplügiépön. - Befejezték nála a gépcséplést. 7. Úgy dogozik, mind egy barom. - Nagyon sokat dolgozik. 8. Akkora szájo va, mind a biécsi kapu. - Nagyszájú, nagyhangú ember. 9. Annyi a piénzé, mind biékán a toll. - Nincs pénze. Nincs egy vasa sem. 10. Sorba megy, mind a falusi biruság. - Mindenkire rákerül a sor. 11. Úgy vág a zeszé, mind a borotva. - Nagyon okos. Hamar felfog, megért mindent. 12 Lesi, mind a macska a zegeret. - Nagyon odafigyel. 13. Úgy áll, mind a cövek. - Egyenesen és biztosan áll a lábán. 14. Úgy jámok rá, mind dögre a legyek. - Nagyon sokan járnak valakihez vagy valamire.